Magány és étkezési szokások
Korábbi kutatások megállapították, hogy az elhízás összefügg a depresszióval és a szorongással, a falásrohamok pedig a magányosság elleni megküzdési mechanizmusként értelmezhet?k,
„azt azonban, hogy az agy miképpen dolgozza fel a magányt, és ez hogyan függ össze az elhízással és más egészségügyi kimenetelekkel, ezel?tt még nem kutatták” – nyilatkozta Arpana Gupta, a UCLA kutatója és a témában megjelent publikáció szerz?je. A kutatás során 93 n?t kérdeztek meg a magányosság érzésér?l, majd MRI-vizsgálattal regisztrálták az agyi aktivitásokat, miközben ételeket ábrázoló képeket mutattak nekik. A magukat magányosnak érz? n?k csoportja fokozott aktivációt mutatott az ételek iránti sóvárgással kapcsolatos agyi területeken, és csökkent aktivációt az étkezési viselkedés önkontrolljával kapcsolatos agyi régióban. A kutatók szerint ezek azért érdekes eredmények, mert tudományosan támasztják alá mindazt, amit intuitíven már tudunk: a magány nem feltétlenül pozitív irányba befolyásolhatja az étkezési szokásokat, a kialakult ördögi kört pedig segítség nélkül igen nehéz megtörni.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
