Beszélgetések egy Fradi-legendával
(róla pedig Albert Flórián, Grosics Gyula, Springer Miklós, Szepesi György, Takács Tibor, Kopeczky Lajos és mások mesélnek).
Részlet az interjúkötetb?l
RF: Este tízre otthon kellett lennünk, ez volt Nádas Adolf nagyon szigorú el?írása.
SzL: Haza is értetek este tízre?
RF: Nem lehetett nagyon ugrálni, vasárnap bajnoki mérk?zés volt. De azért el?fordult az is, hogy pontban 10 órakor Lázár, a Tanár úr – akinek különben kit?n? fanyar humora volt – fölállt, pohárral a kezében, és komoly arccal ránk nézett: „fiúk, Nádas Adolf elnök úr azt mondta, este 10-re mindenki otthon legyen”. Egy pillanatra elhallgatott, majd mosolyogva folytatta: „hát akkor egészségetekre, és érezzétek otthon magatokat”. Voltak persze komolyabb „menetelések” is. Egy válogatott meccs után másnapig „túlóráztunk”, s Deák Bambát ketten vittük haza délután négykor Lakat Karcsival az én régi Mercedesemen. Hogy kijózanodjon, fölfektettük a kocsi elejére a sárvéd? és a motorház közötti mélyedésbe, s a lelkére kötöttük, hogy er?sen kapaszkodjon a Mercedes emblémába. Bevittük az udvarukba, s átadtuk Ferit nevel?apjának, Danninger mesternek. Kértük vigyázzon rá, mert este bankett lesz, és Ferinek ott jelenése van. Danningernek hentes üzeme volt, rámutatott két vödör zsírra, s ráförmedt: emeld föl ?ket. Bamba engedelmeskedett, s ahogy állt, Danninger szidni kezdte és pofozni. Bamba szegény t?rte jámboran, védekezni nem tudott kezében a két nehéz vödörrel, de nem merte eldobni sem ?ket. Mi Karcsival elmenekültünk, s biztosak voltunk benne, Bamba ne lesz ott a válogatott bankettjén. Elkezd?dött a bankett, Bamba tényleg nem volt ott. Mi lesz, néztünk össze Karcsival. De fél óra múlva belépett a terembe egy elegáns úr, öltöny, nyakkend?, fényes cip?. Bamba volt. Elképedtünk, nem tudtuk elképzelni, hogy amilyen állapotban három órával ezel?tt ott hagytuk, hogy’ tud ilyen fitten, vidáman, pirospozsgásan megjelenni. Sebes elégedetten meg is jegyezte: látod, Feri, ha nem iszol, milyen jól tudsz kinézni. Megint összenéztünk Lakat Karcsival.
SzL: Hallottam, hogy akkoriban az edz?k razziákat is tartottak.
RF: Igen, különösen Opata Zoltán vette nagyon komolyan. Telefon nem volt, körbejárta a játékosokat a lakásukon. Hozzánk is jött, kérdezte apámat: a fiad? Alszik már, mondta neki apám. Erre Opata: ne haragudj, Feri, a zavarásért, szeretnék bemenni és megnézni.
SzL: Lehet, hogy ez már túlzás volt, de lásd be, azért némi okot adtatok rá.
RF: Legtöbbször hazamentünk este tízre. A mérk?zés után pedig mindig együtt maradtunk, mert kötelez? vacsora volt a Fradi Klubban, a Mester utca és a Körút sarkán álló épület els? emeletén. Kés?bb, már az ÉDOSZ id?szakban, az ÉDOSZ Klubban voltak a vacsorák.
SzL: Azt a szót használtad, hogy kötelez?. Azt értem, hogy tízre haza kell érni, de miért kellett kötelez?vé tenni a vacsorát?
RF: Azt hiszem, nagy edz?i bölcsesség húzódik meg mögötte. Meccs közben elég gyakran összezörrennek a játékosok. Nagy a tét, nagy a feszültség, s aztán ahogy fárad az ember, egyre érzékenyebbé, ingerlékenyebbé válik, fölfokozódnak a sérelmek, ha nem kap meg jó helyzetben egy labdát, vagy megjegyzést tesz neki valaki egy bekapott potyagól, egy kihagyott helyzet miatt. Ezek a vacsorák rögtön mérk?zés után arra valók, hogy segítsenek föloldani a sérelmeket, módot adjanak melegében megbeszélni a félreértéseket, elnézést kérni a bántó hangért stb. Nagyon nagy barátnevel? hatása volt ezeknek a jó hangulatú összejöveteleknek. Ott este mindenki kibékült, nem vitte – s közben „dédelgette” magában – a tüskét a keddi edzésig, ahol esetleg valami még mélyebbre nyomta volna, végképp megrontva a viszonyt két játékos között.
