A Chalmers Műszaki Egyetem kutatóinak hetven éves titokról sikerült fellebbenteniük a fátylat a közlekedéskutatás területén: a máig megmagyarázhatatlan szaggatottságról autóvezetés közben.

A felfedezés olyan autókba szerelt biztonságtechnikai rendszerek kifejlesztéséhez vezethet, amelyek még az előtt korrigálják a veszélyes kormányzási manővereket, hogy azok bekövetkeznének.

Az, hogy előre lehet jelezni, mit fog tenni az autóvezető a közeljövőben, és hogy az autó rendszere fel tud készülni erre, egy kissé talán tudományos-fantasztikus filmbe illőnek hangzik, és maga lenne a valóra vált álom az autógyárak biztonságtechnikai részlegei számára. Az álom megvalósulása most egy lépéssel közelebb került hozzánk. „Az általam kidolgozott vezetési modell segítségével előre lehet jelezni, mit fog tenni a vezető a kormánnyal már az előtt, hogy azt ténylegesen megtenné. Meg lehet jósolni, mennyire fogja elfordítani a sofőr a kormányt, és pontosan mikor kezdi el a kormányforgatási mozdulatot. Olyan ez, mintha a jövőbe látnánk” – mondja a Chalmers Egyetem kutatója, Ola Benderius. A kutatásnak köszönhetően számos olyan alkalmazás fejleszthető ki az autó támogatási rendszeréhez, amelyek még biztonságosabbá teszik majd a járműveket. A lehetséges felhasználási területek közé tartozik például a továbbfejlesztett csúszásgátló rendszer, illetve a kimerült autósokat segítő elektronikus rendszerek.

De mi az a rejtély, amelyet Ola Benderius megfejtett? Az ismert brit kutató, Arnold Tustin (1899-1994), már 1947-ben kidolgozta az első modellt arra, hogyan kormányoz egy személy a cél felé. Egy folyamatos és lineáris kontroll-viselkedést azonosított. Autóvezetéskor ez annak felel meg, hogy az autóvezető finoman és folyamatosan követi a kormánykerékkel az út nyomvonalát. Ezt a magatartást nevezik kontrollált nyomkövetés elméletnek, amely azóta is az első számú teóriának számít az autóvezetéssel kapcsolatban. Amikor azonban a kutatók összehasonlították a lineáris modellt a valóban mért értékekkel, nyilvánvalóvá vált néhány eltérés. Konkrétan szaggatottságot figyeltek meg a kormányzási jelben. Már maga Tustin is észrevette ezeket az eltéréseket, de sem ő, sem mások nem találtak rá magyarázatot - egészen mostanáig. Ola Benderius és munkatársa egy előadás közben jött rá a megoldásra. Az előadás arról az alapvető, veleszületett emberi viselkedésről szólt, hogy hogyan nyúlunk valamiért. Amikor az ember A pontból elmozdítja a kezét, hogy felvegyen valamit a B pontból, akkor a mozdulat sebessége közvetlen összefüggésben áll a távolsággal. Minél nagyobb a távolság, annál gyorsabb a mozdulat. Ennek érdekes következménye, hogy a mozdulat időtartama ugyanannyi a távolságtól függetlenül. „Azonnal felismertük, hogy ez a mintázat illik az általunk mért kormányzási jelekre” - mondta Ola Benderius. „Ez egyfajta heuréka pillanat volt. Lehetséges, hogy ez az alapvető emberi viselkedésmód szabja meg azt is, hogyan kormányozzuk az autót?”

A további kísérletekből kiderült, hogy valóban ez a helyzet. A két kutató felfedezte, hogy a kormányzás nem lineáris, miközben a sofőr követi az utat, hanem a vezető a speciális „nyúlási mintázatnak” megfelelően forgatja a kormánykereket.

Az új tudással felvértezve a kutatók kidolgoztak egy olyan matematikai modellt, amely képes volt megmagyarázni számos kormányzási magatartást. Ez azt jelenti, hogy a vezető különböző helyzetekre adott válaszreakcióit már az előtt meg lehet jósolni, mielőtt bekövetkeznének, és ennek rendkívül fontos gyakorlati következményei lehetnek.