Egy amerikai kutatás azt is kimutatta, hogy tér és idő munkamemóriánk szükség esetén rendkívüli vizuális és auditív feldolgozó hálózataink segítségét is kérheti.

„Ki venne meg egy számítógépet 4-es RAM teljesítménnyel?” – tette fel a kérdést David Somers, a Bostoni Egyetem professzora. „Mármint nem 4 MB vagy GB – csupán 4. Akkor hogyan képesek mindezeknek a tevékenységeknek az elvégzésére az emberek?”

„A világban rengeteg az információ, és az agyunk nagyon korlátozott mértékben képes ezek feldolgozására. Nagyon nagy szükségünk van a figyelemre ahhoz, hogy működni tudjunk a világban" - tette hozzá Samantha Michalka.

Michalka és Somers, a Neuron című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői arra próbáltak fényt deríteni kutatásukkal, hogyan képesek az emberek ilyen korlátozott figyelemmel ennyire sokat elérni. A munkamemória az a rendszer, amely az információk ideiglenes tárolásáért és feldolgozásáért felelős. Gyakran tévesen összekeverik a rövidtávú memóriával, pedig a két fogalom eltér egymástól. Rövidtávú memóriánkban sokkal több adatot tudunk tárolni, mert ott nem kell manipulálnunk vagy elrendeznünk az adatokat.

A szakértők általában úgy tartják, hogy a munkamemória korlátozott kapacitással rendelkezik, és a kutatók korábban azt állították, hogy mindössze hét "információcsomagot” képes tárolni. Ezek állhatnak számokból, betűkből, szavakból vagy más egységekből, de ha ennél több érkezik, a memória hálózata nem tud megbirkózni a feladattal. Az új kutatás ezt a számot most négyre csökkentette.

Korábban a szakértők úgy vélték, hogy a szemből érkező vizuális és a fülből érkező auditív információk egyesülnek. Ezt követően elérik a frontális lebenyt, ahol az elvont gondolkodás zajlik. A Bostoni Egyetem kutatói most MR-vizsgálattal végzett kísérletekkel ellenőrizték ezt az általánosan elfogadott elméletet. Kísérleteik azt mutatták, hogy a frontális lebenyben egyetlen nagy figyelem-hálózatnak hitt egység valójában két különálló figyelem-hálózat: az egyik a látást, a másik pedig a hallást támogatja. A kutatók ezután arra voltak kíváncsiak, milyen mértékben és mikor működik együtt ez a két hálózat.

„Vizuális rendszerünk fantasztikusan jól dolgozza fel a térbeli információkat, az időbeli adatok feldolgozásában azonban csak átlagos. Auditív rendszerünk viszont az idővel kapcsolatos információk feldolgozásában kitűnő, és a térbeli információk feldolgozásában nem túl jó. Más szóval amikor valaki megpróbálja valaminek, például egy száguldó mentőautónak a helyét meghatározni, a látás felülmúlja a hallást. Amikor viszont az időintervallumokat kell nyomon követni, a hallás a nyerő.”

Mi történik azonban akkor, amikor a gyengébb rendszert kell használnunk? Például amikor több hang helyére kell emlékeznünk, de nincsenek vizuális kapaszkodóink. A kutatók ezt próbálták kideríteni úgy, hogy egy újabb kísérletsorozatot végeztek, amelyben arra kérték az alanyokat, végezzenek el térbeli feladatokat a hallásuk, és időbeli feladatokat a látásuk segítségével. A kísérletek azt mutatták, hogy a két hálózat szorosan együttműködik: a vizuális hálózat segít megérteni, mi történik a térben, az auditív hálózat pedig segít megérteni az időben történő eseményeket.

„Tulajdonképpen akkor is látjuk a teret, ha a térbeli információk nem láthatóak, és akkor is halljuk az időbeli adatokat és ritmusokat, ha az időbeli információk nem hallhatók” – foglalta össze Somers. A kutatók szerint így a látás és a hallás kölcsönösen segít egymásnak teljesítményük növelésében.

A szakértők azt remélik, hogy az agyunk feltérképezésének finomhangolása révén végül sikerül alaposabban megértenünk a figyelemzavarokat, és jobb eszközöket fejleszthetünk ki az agysérülések kimenetelének előrejelzésére.