„Ahogy a héja szelídült, úgy lettem én egyre vadabb…”
Helen Macdonald meglehet?sen unorthodox módon próbálta feldolgozni édesapja elvesztését. Vásárolt egy héját, és úgy döntött, megszelídíti. Miközben egyre szorosabb kapocs alakult ki közte és a Mabel között, Macdonald egyre messzebbre távolodott önmagától. Megtanulta héjaként érzékelni a világot, lemondott a hajmosásról és a tiszta ruhákról, puszta kézzel tépte a zsákmányállat húsát, és amint Mabel befejezte az evést, a maradékot elcsomagolta magának vacsorára. Könyve, mellyel a kritikusok szerint megújította a természetírás m?faját, egyszerre az apa halálával küzd? gyerek gyászmunkája, a héjanevelés kiskátéja, és egy keser?, öreg kolléga, TH White életrajza. „...azt akartam megmutatni, hogyan töri szilánkosra a hirtelen jött gyász azokat a történeteket, amiket az életr?l és a világ m?ködésér?l mesélsz magadnak, és hogyan próbálsz egy nagy veszteség után olyan történeteket találni, amik illeszkednek a megváltozott világodba.” (Rostás Eni/Könyvesblog)
Fordította: Makovecz Benjamin
Park Könyvkiadó
