11 éves, maximalista és zárkózott

A lányom most 11 éves. Számomra olyan, mintha kett?s énje lenne. Vagy nagyon vidám, vicces, nagyon jó beszólásai vannak, máskor meg minden ok nélkül búskomor és ha csak ránézek, elsírja magát. Hozzáteszem, hogy kiskorától fogva nagyon makacs, konok, maximalista. Az iskolában kit?n? tanuló, irodalmi versenyeken szerepel, amit nagyon szeret. Mindig mondom neki, nem baj, ha négyest kapsz vagy rosszabbat, el?fordul. De ?neki csak az ötös a jó. Azért is próbálom felkészíteni, mert fels?t?l más iskolába kerül, nem biztos, hogy ott is jól megy majd minden. Ovis korában egy hosszabb kórházi tartozkodás után kellett fejleszt?pedagógushoz hordani. Aztán bekerült az iskolába, nem volt semmi gond vele. Mostanában viszont kezdem észrevenni rajta, hogy sokszor legszívesebben elsírná magát. Olyan, mintha bezárkózna magába, kérdem, mi a baj, mondja - semmi, és már potyognak a könnyei. Aztán az egész nap ilyen. Nem tudom, hogy kezeljem, mert ha faggatózom, még jobban magába fordul. Próbálom jobb kedvre deríteni, másra terelni a figyelmét. Ilyenkor még enni sem akar. Aztán jönnek jobb napok, amikor újra vicces, jókedv?. De ijeszt?, hogy egyik percr?l a másikra így átvált. A másik dolog, ha gondja van, nem mondja meg, inkább ?rlödik rajta, úgy kell kihúzni bel?le. Például az iskolában nem tudott fejen állni, de tudta, hogy osztályozni fogják. Este állt a szobában és sírt. Sok könyörgés és találgatás után mondta meg, hogy mi a gond. Mondtam, bármi legyen, megoldjuk. Erre mondja sírva, hogy ezt nem tudjuk. Aztán persze megtanulta itthon a fejenállást. Ez zavar a legjobban, hogy nem mondja el a gondjait, soha nem szidtuk meg semmiért, ami miatt nem beszélhetne velünk.
Kérem segítsen, adjon tanácsot, hogyan kezeljük ezt a széls?séges viselkedést?

Kedves Édesanya!

A "kett?s én" megközelítést a leírtak teljes komolyan vétele mellett is túlzásnak, de legalábbis olyan megközelítésnek tartom, ami akadályozza a probléma érdemi feltárását, megoldását. Inkább arra figyeltem fel, hogy Ön a lányánál megjelen? búskomorságot "minden ok nélküliként" tünteti fel - biztos vagyok benne, hogy nagyonis megvan ilyenkor az oka annak, ha a lánya elkomorul, legfeljebb ez kívülr?l nem nyilvánvaló! Kirajzolja viszont Önök, a szülei számára az els? és legfontosabb feladatot: megérteni ?t, hogy vajon mi szomorítja el - értékítélett?l mentesen. Azaz, függetlenítve attól, hogy Ön szerint annak "el kellene-e szomorítania" ?t... Ne álljanak meg annál a pontnál sem az érvelésben (és önelemzésben), hogy "soha nem szidtuk meg semmiért, ami miatt ne beszélhetne velünk" - ennél egy kiskamasz lelke sokkal bonyolultabb. Az is lehet baj, ha tényleg így van - szoronghat a határok hiányától is. De az ? fejében "szidásnak" hathat az is, amit Önök nem annak szántak.

Nagyon jó ötlet a gondokról való faggatózás helyett a jobb kedvre derítés! Még jobb lenne egyre több formában örömhöz, jókedvhez, oldottsághoz juttatni ezt a kislányt. Ilyen helyzetben valószín?leg önmagáról, érzéseir?l, gondolatairól is könnyebben, önként megnyilatkozik - ami segíti a fentebb javasolt megértést.

Szóval kitartó és teljesítményorientált gyermek ?, kiskora óta. Javaslom, próbáljon mélyebben is magukba, ill. a családi m?ködés mozgatórugói közé nézni: kinek mit jelet, hogyan fontos a teljesítmény, az elvárásoknak való megfelelés, a küls? megítélés? Milyen (akár rejtett) utakon befolyásolhatja önmaguk, gyermekük értékelését, nevelését? Mondok egy példát. Nyíltan: "Mindig mondom neki, nem baj ha négyest kapsz vagy rosszabbat, el?fordul". Rejtetten: "próbálom felkészíteni, mert fels?t?l más iskolába kerül, nem biztos, hogy ott is jól megy majd minden" - amivel azt közvetítheti a gyermek felé, hogy nem bízik az ? beválásában, aggodalmat kelt Önben, hogy képes lesz-e megfelelni.

Annak érdekében, hogy a helyzet ne forduljon még nehezebbre a lánya és a család számára - a kezd?d? kamaszkor küszöbén, a serdülés megannyi új kihívásával szembesülve - érdemes személyesen is gyermekpszichológusi segítséget igénybe venniük, akivel a közös munka során még könnyebben és pontosabban összeállhatnak a mozaikdarabok.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta