12 éves öcsém számítógépfügg? lett, de a szüleimet nem érdekli...

12 éves öcsémmel kapcsolatban szeretném a tanácsát, segítségét kérni. Nagyjából egy éve minden jel arra mutat, hogy számítógépfügg? lett. Szabadidejének nagy részét a számítógép el?tt, a mobilját vagy tabletjét nyomkodva tölti el. Ha szólunk hozzá, nem válaszol, semmi máshoz nincs kedve, és ha esetleg megpróbálnánk elvenni t?le a gépet, kitör a vulkán és általában egy veszekedéssel zárul a történet. Ha hazaér az iskolából, az els? dolga, hogy bekapcsolja a gépet. A szemei karikásak, mindig fáradt. Ha elmegyünk étterembe vagy bárhová, egyb?l mobiltelefon el?, a múltkor azt sem vette észre, hogy meghozták az ételt. A személye teljesen megváltozott, unott, a stílusa flegma, teljesen elt?nt az az életvidám, érdekl?d? kisfiú, aki volt.
Segítségkérésem f? oka viszont nem ez. Kétségbeesetten látom, hogy a szüleim ebb?l semmit nem vesznek észre. Illetve észreveszik, de teljesen normálisnak gondolják, és általában egy ,,majd kinövi" mondtattal le is tudják az egészet. Meg sem tudnám számolni, hány konfliktusom volt velük az öcsém miatt. Mert én látok. Én látom a folyamatos romlást az állapotában, látom, hogy feszült, ha nem játszhat, hogy karikásak a szemei, hogy egyre rondábban beszél, és hogy tulajdonképpen a játék az élete. Akikkel beszéltem a családomból, nagymamám, keresztanyám, unokatestvéreim és a barátom is mindannyian látják a problémát. De a szüleimre nem lehet hatni. De tényleg. Semmivel. Mint említettem, le van rendezve azzal, hogy ,,majd kinövi", ,,jaj hagyjuk, nem akarok err?l beszélni most". De nem csak ,,most", SOHA nem akarnak err?l beszélni. És természetesen ezzel adják a lovat az öcsém alá, mert úgy gondolja, hogy ha anyáék szerint ez normális, akkor minek hallgassak a n?véremre vagy bárki másra. A szüleim szerint ez nem az én dolgom, nem az én gyerekem, nem kell megnevelnem. Szerintem pedig ez egyre inkább az én dolgom, mivel a szüleim után én vagyok a legközelebbi hozzátartozója, aki aggódik a testvére miatt. Nem hiszem el, hogy nem látják, nem érzékelik, hogy mi történik.
Kérdésem tehát: mit tehetek én, mint úgymond ,,alsóbbrend?" személy a testvérem érdekében? Illetve kérem, Ön is er?sítse meg azt, hogy ez valóban függ?ség-e a leírtak alapján?
El?re is köszönöm válaszát! Üdvözlettel: Egy aggódó n?vér

Kedves Aggódó N?vér!

Valóban, nagyon nehéz helyzet az, amikor nem a megfelel?nek vélt pozícióban vagyunk ahhoz, hogy az általunk problémának érzékelt helyzeten közvetlenül változtassunk. Valóban, jól érzi, hogy testvérként nem lehet szül?i helyzetb?l segíteni. Illetve, ha mégis ez történne, felborulna a családban található természetes egyensúly, és más típusú problémákkal kellene szembenézni.

Mindezzel együtt, akármilyen nagy is a baj, az nagy biztonságot ad az öccsének (még ha ez most nem is érz?dik), hogy van a családban valaki, aki reálisan látja a világot, aki mellette áll.

Ha valamit javasolni lehet, akkor az lenne, hogy maradjon n?vére az öccsének. Beszélgessenek, vigye el programokra, mutassa meg neki, hogy milyen az élet a kütyük nélkül. Bár érthet? módon nagyon aggódik érte, ha csak a problémáról szólnak a párbeszédek, hamar eltávolodik az öccse, így az egyetlen szál a realitásból is elt?nik. Amennyire lehet, mutasson neki alternatívát. Higgye el, nem csak a szül?i pozíció alkalmas arra, hogy változzanak a dolgok, nem csak figyelmeztetéssel, fegyelmezéssel lehet célt érni, a testvéri létben is hatalmas er? van!

Üdvözlettel,

Kovács Réka