Van egy 14 éves fiam, aki kb. 1 éve aktěvan érdekl?dik a szex iránt. Ez már odáig fajult, hogy meztelen képeket küld a lányismer?seinek, szexuális tartalmú üzenetekkel, illetve most már a nálam jóval fiatalabb húgomnak is. Teljesen el vagyok keseredve, többször leültünk, elbeszélgettünk vele már, de mindhiába. Nyilván emiatt már került bajba ? is, mi is. Tudja, hogy amit tesz, az nem helyes, de hajtja valami teljes "felindultság", ahogy ? fogalmazott. Mitév? legyek?
14 éves, és aktěvan érdekl?dik a szex iránt
Kedves Júlia!
Fia szexuális vágya életkorilag megfelel? id?szakban jelenik meg, ám intenzitása er?sebb. A serdül?kor arról (is) szól, hogy a fiatalok próbálják megérteni és elfogadni saját testüket, az ellenkez? nem?eket. Ebbe beletartozik az is, hogy szexuális vágyukat képesek legyenek kontrollálni, társadalmilag elfogadott keretek között tartani. Az Önök esetében úgy t?nik, hogy ez sokkal nagyobb er?feszítést igényel a fiától, mint a kortársaitól. Emiatt érdemes lehet személyes segítséget kérni pszichológustól, aki segíthet stratégiákat kitalálni, pótolni a vágyak kielégítését más úton, illetve megérteni, hogy mi lehet a háttérben ennek a kontollálhatatlan vágynak. Addig is érdemes közös megoldásokban gondolkodni: amíg nincs bels? kontrollja, hogyan tudják kívülr?l kontrollálni, hogy ne küldjön képeket. Amikor megjelenik benne a vágy, akkor milyen más módon tudja kifejezni, kiélni. Ha lehet, inkább férfiakkal (apuka, nagypapa, edz?, vagy más fontos férfi szerepl? az életében) beszélgessen és ötleteljen vele, hogy kevéséb élje meg szégyennek a helyzetet. De mindenképpen beszéljenek és lépjenek, mert rövid id?n belül annyi id?s lesz, hogy ilyen eseményekért feljelenthet? lesz, és bajba kerülhet.
Üdvözlettel
Standovár Sára
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
