32 éves egyedülálló n? vagyok, van egy 14 éves fiam, nyolcadik osztályos tanuló. Tulajdonképpen születése óta egyedül nevelem, így szorosabb a kapcsolatunk, mint egy rendes családban, de semmi kirívó, rendellenes dologra ne gondoljon. A problémám a következ?: még mindig fogja a kezemet az utcán. Ill. nem probléma, mert én nem bánom, jólesik, de azt látom, hogy ekkora és ennyi id?s gyerek már nem teszi ezt. Valójában, ha kívülálló lát bennünket, mérete és viselkedése alapján a páromnak is nézhet? (180 cm magas, fess, sportos fiatalember). Ugyanez vonatkozik arra is, hogy utcán ölelkezünk (pl. buszra várva). Egyik sem zavar, de tudom, hogy nem helyes már. Ezek szerint ?t sem zavarja. Nem szeretném, ha elutasításomra azt hinné, hogy le akarom rázni, kellemetlen a közelsége, szégyellem vagy nem igénylem a szeretetnek ezt a formájú kimutatását t?le. Ami szerintem még ide tartozó, a helyzethez fontos információ, hogy enyhén mozgássérült (bal lábát húzza). Emiatt kisebb korában ragaszkodtam hozzá, hogy fogja a kezemet, mert könnyen elesett. Mit tehetnék, hogy ne érezze magát eltaszítva az elutasításomra? Vagy lehet, hogy nem is kéne elutasítanom? Ebben kérném ki a tanácsát, véleményét. Köszönettel!
14 éves, és még mindig fogja a kezemet az utcán
Kedves Édesanya!
Szöget ütött a fejembe, hogy vajon mi is indította Önt a levele megírására. Azaz: mit?l fogalmazódott meg Önben mégis az, hogy a köt?désnek ezek a látványos jelei "problémát" jelentenek? Az a benyomásom, mintha ez egy kívülr?l jöv? vélemény, megítélés lenne, és nem a sajátja. Ugyanakkor megjelenik a saját vívódása is e kérdés kapcsán: jól is esik Önnek, de látja, hogy a fia kortársai már többnyire másképpen viszonyulnak a szüleikhez. Más az, amit "tud", és más, amit érez.
Az els? fontos lépés valóban az, hogy saját magában elrendezzen, letisztázzon olyan kérdéseket, amelyek kapcsolatban állnak ezzel a helyzettel, a fiával való viszonyával. Vajon hogy alakult, hogy Önnek e sok-sok év alatt, méghozzá ilyen fiatalon nem lett új párkapcsolata? Az anya mellett álló férfi (ha nem is az édesapa) segíthet olyan érzelmi egyensúly kialakításában, amelyben az anyának nem "kell" a fiában támaszt, partnert, párt keresnie sem érzelmileg, sem más módon. És viszont: ha a felnöv? kisfiú lát férfit az anyja mellett, természetes módon válik le az anyával való közelségr?l, és fordul a külvilág felé - hiszen egy fontos pozíció be van töltve, nem kínálkozik felé. Ez a folyamat "egy rendes családban" a gyermek 4-5 éves kora körül lezajlik!
Ön elkezdte azt érezni, hogy most már az szolgálná a fia érdekét, ha egészséges módon eltávolodna Önt?l. Ez fájdalmas is, veszteség is - de az ? boldogulásának egyetlen lehetséges módja. A madarak ki is lökdösik a fészekb?l az utolsóként maradó fiókákat - ösztönösen érzik, hogy meg kell tanulniuk repülni, s ha máshogy, maguktól nem akaródzik, hát ezzel segítik ?ket. Önnél most egy kicsit "el? kell bányászni", ami nekik magától jön: akkor fogja tudni szeretettel eltávolítani a fiát, ha Ön megbékél azzal, hogy így kell lennie.
A körülmények nem könnyítik meg a Maguk dolgát: hiszen "ki marad Önnek", ha a fia "elhagyja"?... illetve: kit?l tanulhatná meg a fia, hogyan kell önálló férfivá érni? Mindkettejük el?tt nagy feladat áll tehát, és mindkettejük el?tt nagy lehet?ségek. Kívánom, hogy egyre inkább tudjanak majd élni velük! Könnyíthet a dolgán, ha pár alkalommal gyermekpszichológus szakembert felkeres a saját szül?i szerepe tisztázására.
Üdvözlettel
Simon Sarolta
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
