Véleményét szeretném kérni az alábbiakról: barátnőm kislánya 15 éves, akinek kb. 10 hónapja tart a kapcsolata egy 28 éves férfival. Ez a férfi mindenben korlátozza a kislányt, mert őrülten féltékeny: nem engedi, hogy a korabeli társaival találkozzon, eltiltja fiú nemű gyerekkori barátaitól, nem engedi el iskolai rendezvényekre sem, azt akarja, hogy csak vele legyen. Mindez a szülők engedélyével történik, mert ha ellentmondanak, a kislány őrült zokogásban tör ki és ellenségnek tekinti őket, mert nagyon szerelmes. Ezért inkább ráhagynak mindent, annak ellenére is, hogy a férfi is megfenyegette már őket, a lányuk érzelmeivel zsarolva. A tanulással nincs gond, mert kitűnő tanuló, de nagyon féltjük, hogy lelkileg (csak bízni tudunk benne, hogy testileg nem) nagyon meg fog sérülni ebben a kapcsolatban. Mit lehet tenni? Esetleg érdemes lenne valamilyen szakemberhez fordulniuk?

Kedves Gabi!

Sok kamaszlány kerül mostanában az utamba, aki nála jó tizessel idősebb férfival bonyolódik tartós kapcsolatba. A szülők hol féltik lányukat, hol örülnek és reménykednek, hogy egy érettebb társ mellett lányuk „megúszhatja” az első kamasz-szerelmek viszontagságait. A konkrét esetek tapasztalatára alapozva úgy gondolom, bármit is vágynak, remélnek és kapnak egymástól a felek, a kapcsolat kimenetele leginkább azon múlik, mennyire tudja két teljesen más életszakaszban levő ember a hétköznapjait, életfeladatait, napi ritmusát összeegyeztetni. Meglátásom szerint egy középiskolás és egy önálló életvitellel rendelkező, keresőképes felnőtt kapcsolata ezen szokott elvérezni (az érzelmi érettség különbségét azért nem említem, mert az nem feltétlen bejósolható a valós életkorból). Szóval még a legígéretesebbnek tűnő, szerelmen és egyenrangúságon alapuló, szülői támogatást élvező kapcsolatokat is felszámolják az eltérő napi ritmus, a szabadidő és a kötelezettségek különbségei, valamint, hogy nehéz randevút szervezni iskolaidőben, mindkét fél számára nehéz a kortárs barátságokba integrálni a társat, stb. És hát persze benne van a pakliban, hogy a kapcsolat nem egyenrangúságon alapul, és a látszólag sérülékenyebbnek tűnő fiatalabbat a valójában sérültebb idősebb megpróbálja kontrollja alatt tartani, nehogy elveszítse.

A levélben szereplő történet az Ön külső, érzelmileg kevésbé érintett olvasata az eseményekről – a szülők, a kamaszlány és a fiatalember nyilván más és más nézőpontból számolnának be ugyanerről a tíz hónapról, illetve az előzményekről. A szülők szerintem – remélhetőleg nemcsak az érzelmi zsarolás miatt – helyesen látják, hogy a tiltás rossz politika lenne, olyan döntési helyzetbe hozná a kamaszlányt (szülők vs. szerelem), amely megnehezítené, hogy bizalommal forduljon hozzájuk a későbbiekben. Hasznosabb lenne saját térfélre invitálni a fiatalembert, közös családi programokon nyitni felé. Baráti légkörben átbeszélhetők volnának az önállóság, a párkapcsolati szabadság és a szülői kontroll kérdései, és általában tisztázni lehetne a szerepeket (az például, hogy a fiatalember saját „engedélyéhez” kötné az iskolai ünnepségen való részvételt, nyilvánvaló szereptévesztés). Ha a felek nyitottak rá, az ilyen tisztázó beszélgetést családterápiás keretek között is megejthetik, ez esetben könnyebben kerülhetik el az érzelmi játszmákat.

Üdvözlettel – Kiss Kinga