15 éves - szemtelen, érzéketlen és önz?

15 éves nevelt fiammal kapcsolatban szeretnék egy kérdést feltenni. 10 éves kora óta nevelem a párommal, aki az édesapja. Az édesanyja elhagyta, nagyon keveset foglalkozik vele. A gond az, hogy a gyereket csak a számítógép érdekli (napi 15-17 óra, ha nincs iskola), és csakis akkor tartózkodik a családdal, ha enni kell. Amennyiben kilépünk a házból, mindent felfal a h?t?b?l, legyen az a másnapi ebéd vagy bármi. Anyukája néha megjutalmazza egy egész tasak édességgel, amit max. 1 óra leforgása alatt el is fogyaszt. Velünk már csak akkor hajlandó jönni bárhova is, ha olyan ünnepélyrol van szó, ahol sok az étel. Ezenkívül nagyon görcsösen viselkedik idegenek jelenlétében, a megszokott emberek, a család meg az osztálytársak között nagyon szemtelen, érzéketlen és önz? módon nyilvánul meg. Mintha nem lennének emberi érzései.
Az én kerdesem az lenne, hogy mivel apukája nem engedi, hogy bizonyos szinten korlátozzam a függ?ségeiben, és hallani sem akar a pszichológus segítségér?l, mit tehetek én, mint nevel?anyuka, hogy valamilyen szinten kisegítsem ebb?l az állapotból? Természetesen az apuka nagyon szereti a gyereket, de mivel az anya elhagyta, azzal próbálja kompenzálni, hogy nem szeretné még jobban bántani a gyereket, így nem léteznek korlátok sem.
Koszonettel: Emese

Kedves Emese!

Úgy látom, Önnek a nevelt fia érdekében inkább a férjével, mint közvetlenül a fiúval van dolga. Szüksége lesz a leveléb?l is látható érzékenységére, sok-sok türelemre, kitartásra, n?i bölcsességre, „praktikákra”, er?re... hogy mi a teend?? Férjét, az apát rávezetni arra, hogy mit tud ? tenni a fiáért – mit kell megtennie szül?ként érte. Mi az, amit csak ? tehet meg, senki más! Ráébreszteni ?t, hogy képes is erre, és lehetnek eszközei, amiket még nem talált meg.

Ehhez el?ször látnia kell, és jobban értenie, mit élt végig, mit él meg a fia: szülei kapcsolatának megromlását, a két legszeretettebb ember szétválását, a biztonságot jelent? család szétesését – mindezt a saját természetes „szétesés”, azaz a kamaszkor küszöbén. Édesanyjával való kapcsolata ritkán, kiszámíthatatlanul érkez? édességcsomagokra sz?kült. El kellett fogadnia egy "mostohát", akivel való kapcsolata az édesanyjával rivális – f?leg, ha még édes is az a mostoha... örömei az étel és a játék tehát. Mindez otthonos terep, nem kell tartani a társas helyzet rengeteg fenyegetését?l, bizonytalanságától, az emberi kapcsolatokban rejl? kiszolgáltatottságtól.

Az apja például úgy tud neki segíteni, ha felállít korlátokat – határozott, tiszta kereteket, amikbe lehet kapaszkodni is, ha kell. Amikkel lehet vitatkozni, alkudni – fejl?dni. Továbbá azzal is, ha a lehet?ségekhez mérten segíti az édesanyával való rendszeres (nem feltétlenül gyakoriságában, de kiszámíthatóságában!), min?ségi kapcsolattartást – ez egyel?re még az ? felel?ssége is! Még tovább: ha példát mutat abban, hogy az élet örömeit milyen mértékben, arányban érdemes élvezni – hogy még valóban élvezet legyen, és nem „függ?ség”. Töltsenek tartalmas, „pasis” id?t ketten!

Ez a gyerek ki van éhezve, a szó legszorosabb értelmében: olyan kapcsolatokra, amik megbízhatóak, teherbíróak, tartalmasak, igaziak. Súlyos hiányai vannak, amit még most, az utolsó pillanatban fel kell tölteni ahhoz, hogy önállóan képes legyen majd ilyeneket kialakítani. És akkor már remélhet?leg „csak” olyan „normális” kamaszproblémák lesznek vele, mint hogy napokig ki se lehet robbantani a gép el?l (közben elképeszt? módon fejlesztve önmagát!), és nem szívesen megy családi programokra (van elég dolga saját magával, belül)...

Üdvözlettel

Simon Sarolta