3,5 éves kislányom viselkedésével kapcsolatban kérném segítségét.
1. Lányom születését?l kezdve nehezen kezeli az érzelmeket. Nem szeret puszilkodni, ölelkezni. Egyedül velem keresi a fizikai kontaktust, de csak ha ? kezdeményez. Öccse most 1,5 éves. Ha kedveskedik neki, meg akarja puszilni, odaviszi neki a kedvenc játékát, cumiját, a lányom elutasítja a közeledését, sajnos néha felé is rúg, ellöki. Azt mondja, nem szereti, hogy itt van, mert elveszi a játékát és nem csak vele foglalkozom. Máskor viszont ok nélkül odaszalad hozzá, puszit ad a fejére, focizik vele, tornyot épít neki, megöleli.
Férjemmel sokszor mintha direkt bánna csúnyán, azt mondja neki, hogy ? nem szereti a fiúkat, csak a lányokkal van jóban, pedig a férjem mintaapa, kicsi koruktól kezdve sokat foglalkozik a gyerekekkel, játszik velük, barkácsolnak, fürdeti ?ket. Próbál beszélgetni a lányunkkal, de ez mintha csak olaj lenne a t?zre. Néha viszont szinte el sem lehet mozdítani mell?le, ha nincs itthon, hiányolja, ha elutazik több napra, sír utána. Van amiben csak apa jó, neki általában szót fogad, bízik benne, olyan dolgokat is elmond neki, amir?l nekem nem beszél. Néha órákig eljátszik vele, máskor leveg?nek nézi. Szóval rajtam kívül mindenki mással (tesó, apa, nagyszül?k, unokatestvérek) egymástól eltér? érzelmeket mutat, hangulattól függ?en. Mintha nem is ugyanaz a kislány lenne.
2. Nagyon igényli a társaságot, nem játszik el egyedül, mindig a sarkunkban van, imád érdekes dolgokról beszélgetni, mesét talál ki, szerepjátékozunk. Feln?ttes témák érdeklik, mint az emberi test, születés, halál, bogarak, állatok... stb. Nagyon értelmes gondolatai vannak, mintha nem is egy gyerekkel beszélgetnénk. Az óvónéni szerint átlagon felüli szókinccsel rendelkezik, és játékban is 2-3 évvel a kortársai el?tt jár. Imád dirigálni, feladatokat osztani, és nem szereti, ha rajta kívül mással is beszélgetünk. 1,5 éves kora óta folyékonyan beszél és szobatiszta. Elszámol 50-ig, tudja az ABC-t, egyszer hall egy mondókát és hónapokkal kés?bb is el tudja mondani. Szóval értelmes, okos kislány, csak az érzelmekkel áll hadilábon. Ami egy kicsit is hat a lelkére, az el?l elzárkózik, nem vagy nehezen beszél róla.
3. Az esetek többségében kiegyensúlyozott, eleven, jó kedv? kislány. Sokat nevet, imád bohóckodni, szereti, ha dicsérik, produkálja magát mások el?tt. A szabadban kivirul, órákig elkavicsozik, bogarakat keres, szaladgál, motorozik, bringázik.
A szabályokat viszont utálja, direkt azt csinálja, amire megkértük, hogy ne tegye, az öltöztetést végigsírja, ha kigondol valamit és nem az történik, akkor dührohamot kap, vigasztalhatatlan, nem hat sem a szép szó, sem a kedveskedés, sem az ölelés. Olyankor szavakkal bánt - elköltözöm, minek vagyok ezen a világon, ha így bántok velem, elmegyek másik lakásba... stb. Mintha tudná, mivel okoz fájdalmat.
4. El?fordul (2-3 havonta egyszer), hogy éjjel felsír, csapkod, rugdos, kiabál, mintha nem lenne magánál, nem reagál semmire. Ilyenkor egy id? után vagy magától lenyugszik és lehet vele beszélni, vagy visszaalszik. Nem tudunk neki sehogy sem segíteni, ha simogatjukm még jobban üvölt.
Kérdésem, hogy a fenti leírt viselkedés mennyire normális ebben a korban? Hogyan tudnánk neki segíteni kezelni az indulatait, érzelmeit? Sajnos a férjemmel is egyre többet veszekszünk a gyerekek el?tt - pont amiatt, hogy fáradtak, kialvatlanok, tanácstalanok vagyunk. Biztosan ez is ront a helyzeten. Fizikailag soha egyik gyereket sem bántottuk, s?t a környezetünk szerint túl sok mindent rájuk hagyunk. Lehet, hogy ez okozza lányunk önfej? viselkedését?
