A kislányom 4 éves és úgy látom, nem alakult ki rendesen a b?ntudata, illetve nem érez lelkismeret-furdalást akkor sem, ha elmagyarázzuk neki, hogy mit tett. Pl. 2 évesen bántotta a csigákat. Hiába magyaráztam el, hogy neki is fáj stb. Most 4 évesen szándékosan beleöntött egy egész doboz haleledelt az akváriumunkba. Pedig hetekig együtt etettük ?ket és mindig elmondtuk neki, hogy nem szabad többet adni, mert meghalhatnak, fájhat a hasuk stb. Gyermekpszichológusra lenne szükségünk, de németországi lakosok
vagyunk.
4 évesen nem alakult ki rendesen a b?ntudata?
Kedves TF!
Kislánya viselkedése nem feltétlenül a b?ntudatról szól, nem feltétlenül kóros a m?ködése. A b?ntudat kialakulása egy egészen hosszú folyamat, és teljességében az óvodáskor vége el?tt nem is kerül sor rá. Ennyi id?sen még m?ködik er?teljesen a fantáziája, a halál még visszafordítható folyamat, a képzeletében történt dolgok sokszor összekeverednek a valósággal. Így azt is nehezebben képes átlátni, hogy mekkora kárt tud tenni egy-egy cselekedetével. Ennek ellenére fontos, hogy elhangozzon, hogy ez az állatoknak fáj, vagy hogy nem szabad ezt vagy azt megtenni, de inkább a következmények ismeretében nem teszi meg, mint valódi empátiából. Beszélgessenek, meséljenek sok olyan történetet, amiben gyakorolhatja azt, hogy a másik helyzetébe beleéli magát, és ismerjen minél több helyzetet, hogy milyen következményekkel jár, de nem a b?ntudatkeltés és félelemkeltés céljából, hanem tanítás, nevelés, formálás, megértés legyen a középpontban. Így könnyebben is fogadja majd el. A gyerekeknél általában a cselekedeteik mögött a kíváncsiság, érdekl?dés áll, nem a bántás. Akkor kellene csak aggódni, ha folyamatosan, különböz? helyzetben bántana él?lényeket, és egyértelm? élvezet, öröm kapcsolódna hozzá. De ez nagyon ritka. Ha csak nem gondolja át, vagy érdekességb?l megnézi, hogy “mennyi az a sok haleledel, ami már nem jó a halaknak”, akkor még sok formálódás, fejl?dés várható az óvodáskor alatt, és nincs ok aggodalomra.
Üdvözlettel
Standovár Sára
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
