Kislányommal kapcsolatban írok Önnek jó tanács reményében. Gyermekem 8 éves, második osztályos iskolás. Cserfes, jó kedély? gyerek, szabadidejében sokat játszik, babázik, foglalkoztató könyveket tölt ki. A város egy neves iskolájában tanul, nem azért írattuk ide, mert az „elit” gyermekei járnak ide többségében, hanem lakóhelyünkhöz a legközelebb van, és nagy könnyebbség, hogy reggel korán nem kell végigutazni a városon. Nagyon jól vette már az els? osztályban az „akadályokat”, most a második évben is nagyon jó eredményei vannak - és most jön a probléma része.
Kislányom egyke gyermek, nagyon meg szeretne felelni mindenkinek, pedig soha nem kérjük számon, hisz felel?sségteljesen készül az órákra, és az osztályf?nök sem tud rá semmi rosszat mondani. Mégis minden felmér? el?tt már napokkal fáj a hasa, akkor csökken az étvágya, van hogy hányingert, hányást követ?en tudunk csak elindulni reggelente a suliba. Elmondása szerint amikor beér az osztályterembe, rögtön elmúlik a rossz közérzete.
Eredményei – mivel még százalékban mérik - 90-100 % között vannak. Egy-egy felmér? után, amikor megkérdezem, hogy sikerült, csak panaszkodik, hogy ez nem lett jó, sír, azt kérdezi, mi történik, ha nem sikerült olyan jól? A férjemmel egyszerre nyugtatjuk, hogy ilyen el?fordul, mi sem tudunk mindig tökéletesen teljesíteni a munkahelyen, ha mégis rosszabb lett, majd kijavítja a következ? alkalommal. Aztán jön a felmér? kiosztása és mutatja a szuper eredményt. Én akkor megcsípem az arcát, átölelem és mondogatom, hogy pont ezért nem kellene olyan tragikusan venni, ha bejelentik a felmér? dátumát, mert mindig jól sikerült. Akkor megnyugszik, nekilátunk otthon délután a tanulásnak vagy a gyakorlásnak, ha fáradtabb, látom, lassabban ír vagy számol, de ez természetes délután 5 vagy 6 órakor. Akkor rögtön sír, a sírás egy keserves hüppögéssé válik, és ostorozza magát, hogy ? mennyire buta, ezt soha nem tudja megoldani vagy megtanulni. Akkor jön egy félórás szünet, beszélünk neki a jó eredményeir?l, hogy ? nem buta és soha senki nem mondta ezt neki. Akkor megnyugszik és pikk-pakk végez a leckével.
Sokat emlegeti az osztályf?nököt, aki egy nyugdíj el?tt álló asszony. Nem tudjuk, milyen az órán, csak a gyerekek elmondása szerint. Hisz az egy évben egyszer megrendezésre kerül? nyílt tanítási napon aranyos, bár nehezen kommunikál, sokszor elfelejti a gyerekek nevét, kissé viccesen esik-kel a padok között, láthatóan nagyon zavarban van. Kislányom elmondása alapján tartanak t?le a gyerekek, a lányok haját, a fiúk fülét cibálja és sokat kiabál. Úgy érzem, kislányom kicsit fél t?le.
Mi szül?k a kommunikáció hiányát vettük észre, ugyanis a meghirdetett fogadóóráról elkésik és közli velünk hogy nincs gond a gyerekeinkkel, miért jöttünk ide? Két SZM szül? van az osztályban, ?k tartják a kapcsolatot egész évben az osztályf?nökkel információszerzés céljából, amit aztán nekünk e-mailben továbbítanak. ?k is panaszkodnak, hogy az osztályf?nök sokszor elérhetetlen, kéri az SZM anyukákat, hogy ne kérdezzenek már t?le annyit, miért lihegjük túl mi szül?k a dolgokat? Mégis szükségünk van információkra, hisz rendezvényekkel tele a naptár, többet kell tudnunk, mint hogy fehér fels?, fekete alsó és kész.
Nos, sajnálom kislányomat, hogy 8 évesen annyit stresszel a tanulás miatt (feleslegesen). Attól félek, ez csak rosszabb lesz a kés?bbiekben, pl. fels? tagozatban. Mit tegyünk? Hogy tudnánk oldani a feszültséget? Szeretném, ha meglátná az iskola nyújtotta szépséget, a könyvtári foglalkozást, ahová önként iratkozott be még a múlt évben, a rajz-szakkört, amit imád és KDV-nek nevezik magukat (Kis da Vinci kör). Vannak barátai, decemberben rendeztünk szülinapi zsúrt, ahová eljöttek a gyerekek, nagyon aranyos teremtések.
El?re is köszönöm a segítségét!
8 évesen állandóan stresszel a tanulás miatt
Kedves Édesanya!
A levele témája nagyon hívja a Vekerdy Tanár úr stílusú válaszadást: az ? írásainak szakmailag színvonalas, ugyanakkor "életszagúsága" és emberlépték?sége miatt is méltán elismert nyomdokaiba lépve el?ször az iskola fel?l közelíteném meg a helyzetüket.
Azaz például: miért kell második osztályban, 8 évesen este 6-kor még leckét írni?! Azért van a délel?tti több órás iskolai "ojtatás', hogy segítsen elsajátítani a szükséges ismeretanyagot - azért (is) kellene a délutáni zavartalan játék, pihenés, kikapcsolódás, hogy a megtanultak leülepedjenek, beépülhessenek. Vajon csak az Önök kislányának vannak ilyen panaszai, vagy el?fordul a szintén jó képesség? osztálytársak között másoknál is...? Ebb?l a szempontból hátrány, ha nehezített az osztályf?nökkel a kommunikáció: mert az oktatási rendszer hátulüt?it csak egy emberséges, józan és karakán pedagógus "egyéni rendelkezései" ellensúlyozhatják.
De lehet másik szempont is. A teljesítményszorongás hátterében, fokozódásában szerepet játszhat a szül?k hozzáállása, az ? saját szorongásaik is "rávetülhetnek" gyermekük iskolai szereplésére. Illetve, megjelenhet a jegyek miatti aggodalom valami mástól való félelem "helyett" is, ha a tökéletes teljesítmény egy fenyeget? történés (megismétl?désének) elhárítását teszi lehet?vé...
Remélhet?leg hosszabb távon a tényleg meglév? pozitívumok, értékek, örömök felé tud billenni a mérleg, és a panaszok enyhülnek, ahogy a gyermek a sokasodó tapasztalattal megtanul bízni a teljesítményében. Ezt segíti, ha minél inkább leveszik a hangsúlyt a suliról! Ne ez legyen a "világ közepe", hanem pl. az együtt töltött, oldott szabadid?.
Ha a tünetek állandósulnak, súlyosbodnak, érdemes gyermekpszichológussal konzultálni, aki személyre szabott feltárással pontosabb magyarázatot, hathatósabb megoldást segíthet találni.
Üdvözlettel
Simon Sarolta
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
