Van egy srác, akivel egy éve kezdtünk el randizni, nem lett bel?le kapcsolat, pedig jól elvoltunk, de azt mondta, hogy túler?ltettem és nem tudja, hogy jó lenne-e neki ez a kapcsolat, ha kapcsolat lenne. Utána nem találkoztunk, megbeszéltük, hogy jóban vagyunk, nem kerestem, majd ? igen, ebb?l azt éreztem, hogy van még remény. Egyre többet beszéltünk, mindennapi dolgokról, bizalmasabb témákról is, hülyéskedtünk. Szerettem volna látni. Egy fél éve kb. azt mondta, hogy ha komolyat akarok t?le, akkor ne menjünk bele jobban. Kb. 2-3 hónapig nem találkoztunk, azonban interneten keresztül beszéltünk. Ezt követ?en, teljesen véletlenül, pár percre költözött t?lem. Így mentünk együtt koncertre, moziba, nála is voltunk. A vonzalom az mindig megvolt. Miután találkoztunk, rendszeresen visszalépett, alig keresett, persze nem hagytam ezt szó nélkül, és bánom már nagyon, de számtalanszor kérd?re vontam.
Nem voltak hosszú kapcsolataim korábban, nem tudtam ezt a protokollt, hogy nem illik/szabad ennyire er?ltetni. Neki voltak tartós kapcsolatai.
Kéthetente találkoztunk, néha nála aludtam. Folyamatosan ürügyekkel mentem át hozzá, csak hogy láthassam. El?fordult persze, hogy ? is hívott. Elvoltunk, beszélgettünk, nevetgéltünk.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy számtalan kirohanásom volt, amiért nem találkozunk többet, amiért nem keres elégszer. Nem beszéltünk meg semmit, hogy ez mi köztünk, soha nem akart beszélni róla. De azt tudom, hogy ismerkedik lányokkal. Lassan egy éve, hogy odavagyok érte, próbáltam neki elmondani, megbeszélni, de tartózkodik ezekt?l a beszélgetésekt?l és egyre kevesebbet találkozunk, pedig említettem neki és azt mondta, hogy majd összefutunk, kevés szabadideje van.
Nem tudom, mi lenne a helyes megoldás, adjam fel vagy küzdjek érte? De ha igen, hogyan küzdjek? Lassan egy éve megy ez közöttünk, néha nagyon nehéz, mert szeretem. Ami még inkább megnehezíti a dolgomat, hogy ennyire közel lakik. Mit tanácsol, jól kijöhetek ebb?l?
Adjam fel vagy küzdjek érte?
Kedves Barbi!
A leveledb?l úgy t?nik nekem, hogy te sokkal jobban ragaszkodsz ehhez a fiúhoz, mint amennyire ? azt viszonozza. Te kezdeményezel, te küzdesz, ? meg id?nként hagyja magát... Mintha te is éreznéd, hogy nincs ez így jól, és ahhoz kérnél meger?sítést, hogy el tudd engedni.
Tényleg nehéz sokszor eltalálni a jó arányt abban, hogy ki is mutassuk a szeretetünket, vonzalmunkat, de az ne legyen túl sok, túl fojtogató a másik számára. Nagyon gyakori dilemma ez, és a n?k hajlamosak átesni a ló túloldalára, túláradó szerelmükkel elárasztva a szeretett férfit - aki pontosan ett?l riadhat meg. Hiszen neki meg arra lenne szüksége, hogy "vadászösztönét" kielégíthesse, és kicsit akár még futnia is kelljen a "préda" után, bizonyítva rátermettségét. Érdemes kicsit a klasszikus férfi-n?i szerepekre gondolni, kinek mi a "dolga": a n? például csak leejti a zsebkend?t, a férfi pedig, ha érti a finom jelzést, máris felveheti neki... és bizony rá kell hagyni, hogy megértse, és ? legyen az aktív(abb) fél! Különben azt meg majd hiába várjuk el, hogy másban aztán "ott legyen a szeren", mint férfi. Mindez nem rosszhiszem? taktikázás, hanem a m?ködésünk elidegeníthetetlen alapjainak elismerése és tiszteletben tartása. Jellemz? a nemekre, hogy a n?k attól tartanak, hogy elhagyják ?ket - a férfiak pedig, hogy "bekebelezi" ?ket a n?. Mindebb?l pedig az következik, hogy a saját félelmükt?l való védekezéssel pontosan a másikét tüzelik!
Szóval, kérlek, ezeket az általánosságokat gondold át a saját jelenlegi helyzetedre nézve - illetve, abban is segíthetnek, ha arról a bizonyos "protokollról" szeretnél tisztábban látni. (Természetesen vannak kivételek, meg kicsit más játékszabályokkal, vagy épp fordítva m?köd? kapcsolatok, de a gyakoribb ez a forgatókönyv - és szerintem a ti esetetekben is err?l van szó). Ennek a fiúnak már b?ven volt rá lehet?sége, hogy észrevegyen, megismerjen, és eldöntse, hogy szeretné-e valóban szorosabbra f?zni veled a szálakat. Elengedés alatt a görcsös akarás elhagyását is értettem - ha most tudsz neki teret adni, még az is kiderülhet, hogy ? kezd el dolgozni érted, értetek. Ha meg nem - akkor te is hiába tennél még meg bármit...
Üdvözlettel
Benczné Simon Sarolta
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
