Aggaszt a kisfiam viselkedése

Problémák vannak 2 éves kisfiammal. Még nem voltam vele sehol, el?ször tanácsot szeretnék kérni. Viselkedése nagyon aggaszt. Megpróbálom leírni, miket szokott csinálni. Nyugodt játék közben hirtelen megváltozik a viselkedése, elkezd ugrálni, fetreng, bukfencezik, ha valaki a közelében van, dobálja játékkal, nekiugrik pl a nagymamájának, unokatestvérének. Agresszívan viselkedik. Ha rászólok vagy megpróbálom megbüntetni, akkor nagyon sír, majd pár perc múlva megint kezdi ezt a viselkedést. Ilyenkor le sem lehet állítani, mintha azért is csinálná. Mostanában feláll a dohányzóasztalra és szól, hogy anya, mutatja, hogy ? éppen rosszalkodik. Megpróbáltam az asztalt megfordítani, lábbal felfelé. Akkor a szájába vette a vizet, és ráköpte az asztalra többször is egymás után, hiába szóltam rá többször is. Úgy veszem észre, hogy egyáltalán nincs veszélyérzete, nem érdekli, hogy esetleg leesik-e valahonnan. Ha megsérül, akármilyen súlyosan, nagyon rövid id?n belül mintha semmi nem történt volna, mintha nem is érezné annyira a fájdalmat. Kér inni, és belenyúl a pohárba, direkt kiborítja az innivalót...

Kedves Anyuka!

El?ször is hadd nyugtassam meg: a leírtak alapján valószín?, hogy egy teljesen természetes jelenségr?l van szó, amely a lélektani szakirodalomból a köznyelvbe is átszivárogva a dackorszak nevet viseli. Rengeteg, köztük szerencsére sok jó min?ség?, emberközeli írásos anyag, illetve bizonyára számos hasonló élményeken átesett szül?társa segítheti hát Önt és családját eme megpróbáltatásokkal teli id?szak könnyebb átvészelésében.

Els? lépésként fontos megérteni, hogy mi történik a gyermekben ezekben az id?kben, a lelki fejl?dés mely szakaszában tart, milyen fontos feladatok megoldásán igyekszik. Kétéves kor körül kezd?dik a saját akarat kimunkálása: most kezd hangsúlyt kapni az a kérdés, hogy "vajon én mire vagyok képes?". A környezet reakciójától függ?en vagy meger?södik az autonómia - vagy kétely alakul ki a saját hatóképességgel kapcsolatban. Persze ez a folyamat sok feleslegesnek t?n? "túlkapással" jár - például a kicsi feláll a dohányzóasztalra, és szól, hogy... éppen rosszalkodik? Nem hiszem. Inkább azt mondja ezzel: "Nézd csak, anya, mire vagyok én képes! Ugye, milyen ügyes vagyok? Dicsérj meg, biztass, hogy egyszer majd er?s és önálló feln?tt lehessek!"...

A követez? fontos dolog ebb?l következ?en ?szintén számot vetni a szül?nek saját érzéseivel, s ezek feldolgozására megkeresni a megfelel? fórumot: szül?társat, nagyszül?ket, barátokat, bölcs?dei gondozón?ket - vagy akár gyermekpszichológust. Lényeges, hogy mennyire tudja a szül? pártatlanul elviselni ("tartalmazni") a gyermekben megjelen? indulatokat, haragot, ellenszegülést. Ez benne is dühöt, szégyent, b?ntudatot, tehetetlenséget válthat ki - mindezeket nem szerencsés ráterhelni a gyermekre. Illetve, hogy hogyan tudja átértelmezni a helyzeteket: a gyermek nem ?ellene cselekszik, nem az ? bosszantására, nem azért, hogy ?t kétségbeejtse, lejárassa, stb.... hanem épít? visszajelzésre vágyik! Mi a jó abban, amit tesz? És mi a veszélyes? Önállóságát "fitogtatja", igen, de közben keres, és határokra vágyik. Visszajelzést említettem. Kíváncsi lennék sokkal részletesebben is pl. azokra a helyzetekre, amikor "hirtelen" megváltozik a kisfia viselkedése. Szinte biztos vagyok benne, hogy valami megel?zi ezt. Hogyan reagálnak ilyenkor? Miért  büntetés következik...?

Sok sikert kívánok egymás egyre mélyebb megértésében, és a dackorszak szépségeinek, együttm?ködési lehet?ségeinek felfedezésében!

Üdvözlettel

Simon Sarolta