Párommal egy éve váltunk szét. Azóta én is, és ? is mással él. Van egy 6 éves kisfiunk, akivel nagyon szeretjük egymást, és mindíg várta a hétvégi láthatásokat, amikor 1 napot, és 1 éjszakát együtt tölthettünk, ez általában a szombati nap volt. Most a gyerek viselkedési zavarai miatt volt párom úgy döntött, hogy kéthetente láthassam, vagyis ritkábban, de hosszabb id?re, péntekt?l vasárnap estig. Nem szeretném, ha eltávolodna t?lem a kisfiam. Aggódom a ritkább láthatás következményei miatt. Önnek mi a tapasztalata ilyen esetben a gyerek köt?déseivel szemben? Mennyire változhat meg a kés?bbiekben az apa iránt érzett szeretet?
Aggódom a ritkább láthatás miatt
Kedves Apuka!
Nehéz jóslásokba bocsátkozni, hiszen nem ismerem az Önök jelenlegi kapcsolatát. Azt általánosságban mondhatjuk, hogy önmagában a ritkább láthatás nem feltétlenül okoz nehézséget a kapcsolatban. Illetve azt se feledjük, hogy bár ritkábban látják majd egymást, egy egész hétvégét fognak együtt tölteni. Fontosabb szempont a mennyiségnél az együtt töltött id? min?sége. Fontos, hogy azt a két és fél napot csak neki szentelje, szóljon Önökr?l. Biztosan eddig is nagy élmény volt fiának a közös id?, hiszen azt írta, hogy mindig várta a szombatokat. Pár ilyen hétvége után Ön is fogja érezni, hogy bár ritkább a találkozás, de hatalmas élmény egy egész hétvégét együtt tölteni. Ezt a fia is bizonyára érezni fogja, és még az is lehet, hogy a javukra válik ez a megoldás.
Bár nem volt a kérdése része, megemlíteném bizonytalanságomat azzal kapcsolatban, hogy vajon a fia viselkedészavarát miként várják, hogy változzon a megváltozott ritmusú láthatás eredményeképp. Remélem ezzel kapcsolatban sikerült beszélni a párjával (vagy szakemberrel), és ez közös döntés eredménye.
Üdvözlettel,
Kovács Réka
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
