Kedves Sarolta! Végs? elkeseredésemben írok Önnek, kisfiammal kapcsolatban kérnék segîtséget. ? 8 éves, minden szempontból más, mint a társai, ezt elfogultság nélkül állîthatom. Most kezdte az els? osztályt, külföldön élünk. Az óvodába, iskolába illeszkedés kiválóan sikerült, semmi gondot nem okozott és a mai napig örömet okoz neki a suli. Nagy vonalakban kisfiamról: értelmes, okos, a realitás talaján él?, kedves, világra nyitott, mindig kíváncsi, egyfolytában kérdez?, érzčkeny, bújós, anyás, segít?kész, humoros, érett gondolkodású, házimunkában, tanulásban jelesked?, cčltudatos. Azt mondhatom, álomgyerek. Kapcsolatunk kifogástalan hetekig, mindent meg tudunk beszélni, vitamentes hčtköznapjainkban nyugodtan, eseménydúsan és zökken?mentesen élünk.
DE!!!!Ha a kisfiam dühös lesz,szörny? dolgokat mond, gondol és tesz. Órákig képtelen lenyugodni, aztán pedig sírni kezd, zokog, kiborul, mindenkit?l elnézést kér, elmondása szerint ha dühös, nem tud uralkodni a szavain. (Kidoblak az ablakon, el?veszek egy kést... és válogatott fenyegetések közepette próbálja akaratát érvényesíteni.) Velünk sosem tiszteletlen, ezeket a cirkuszokat más gyerekeknek tartogatja, és mi nem beszélünk ilyen stílusban otthon. A minap történt egy ilyen kirohanás, a végén pedig olyat tett, amit még soha. Borzasztóan megijedtem. Ököllel kezdte verni a fejét, és közben ordított, hogy utálja magát és amíg élni fog, utálni fogja magát. Próbáltam megnyugtatni, átölelni és biztosítani arról, hogy mi
mind imádjuk. De csak sírt, hogy ? csak szomorúságot tud okozni, hogy ? egy szörnyeteg... borzalmas érzés volt. ? az egyetlen nekünk, nem múlik el nap anélkül, hogy ne biztosítanánk afel?l, hogy imádjuk, büszkék vagyunk rá. Nálunk m?ködik a büntetés, jutalmazás... bár többnyire csak jutalmazunk, mert mindenféle elfogultság nélkül mondhatom, nem ad okot a büntire... hetekig... aztán hirtelen át kell vészelnünk egy ilyen napot. Mit csinálunk rosszul? Borzalmasan érzem magam, és ami még borzasztóbb, szörnyen sajnálom ?t. A "roham" végén az ölembe ül, kiborul, zokog, azt mondja, sajnálja, nem tudja, miért nem tud uralkodni magán, de nem tud. Hogyan tudnék segíteni neki? Válaszát el?re is köszönöm. ANYA
Kedves ANYA!
Akit az els? bekezdésekben leírásával jellemez, nem 8 éves korának megfelel?en "álom"-gyerek, hanem egy ideális feln?tt... aki sok szempontból más, mint társai - de a levél további részéb?l kiderül, hogy sok szempontból mégiscsak hozzájuk hasonló. Hál' Istennek!
A személyiségfejl?dés, f?leg eleinte, egy "átlagos" életutat elgondolva is igen viszontagságos folyamat. Rengeteg bels? átrendez?désnek kell lezajlania, amíg egy kicsi, gondozásra szoruló csecsem?b?l testileg-lelkileg-szellemileg érett feln?tt válik, aki képes "dolgozni és szeretni" (Freud csupán ennyit követel az egészséges embert?l). E folyamat során vannak fejl?dések és visszalépések, fellendülések és megtorpanások, egyensúlyi állapotok megteremt?dnek majd felborulnak, kapcsolatok születnek, köt?dések er?södnek és válnak táptalajává a bels? lelki rendszernek. A lehetséges emberi érzések teljes palettája felbukkan - helyet követelve magának a viselkedésben.
Szül?ként hatalmas kihívásnak nézünk elébe, amikor arra vállalkozunk, hogy mindebben "résztvev? megfigyel?ként" álljunk gyermekünk mellett, segítve ?t, általa változva, néha túl közelr?l, olykor magára hagyva ?t.
Szabad dühösnek lenni (minden életkorban). Szabad nem tudni uralkodni az indulatokon (pár évesen!!!). Szabad sírni, zokogni, kiborulni kisgyerekként, a szabályozás kudarcán pluszban felingerelve, önmagában csalódva, saját maga pusztító erejét?l és a környezet vélt megtorlásától ijedten. Szabad csúnya szavakat mondani - és fontos utána jóvátenni a megterhelt kapcsolatot. Szabad utálni magát mindezért - és meg kell tapasztalnia, hogy így is szerethet? mások, így önmaga által is. Szabad másképp gondolni, akarni és csinálni, mint a többiek.
Kellenek a viharok, nem véletlenül kérdezünk gyermekpszichológusként a hozzánk forduló szül?kt?l szinte minden esetben rá a dackorszakra... milyen volt ? 2 éves kora körül? Ha nem csapta magát hasra az élelmiszerboltban a rágók el?tt (ha nem élte meg, hogy ez mit jelent, hogy erre a környezete hogyan reagál), kés?bb nehezebb dolga van, "kezd?ként" a lelki önállóság tanulópályáján.
Ön azzal tud neki segíteni, ha kifejleszti anyai érzékenységét abban, hogy észrevegye, milyen helyzetekben bátoríthatja fiát a saját akaratának, vágyainak kifejezésére - kicsiben. Hogy ne kelljen ekkora energiáknak felgy?lnie visszafojtva a háttérben, amik aztán már csak kitörni tudnak. Olvassanak neki sok-sok népmesét, amelyekben az emberi lélek összes pusztító démona és éltet? ereje megelevenedik, s a történet irányt mutat a "sötét erd?ben" való eligazodáshoz.
Sajátos helyzet az egykeség, olvasson sokat utána, nagyban fogja segíteni az Ön megértését fia helyzetével, az abból adódó nehézségeivel kapcsolatban. Jó szívvel ajánlom Ranschburg Jen?, Vekerdy Tamás, Mérei ferenc írásait a gyermeki lélekr?l - amelyben szörnyetegek és angyalok egyaránt lakoznak.
Üdvözlettel
Simon Sarolta
