Hirdetés

Alvásproblémák óvodáskorban

A 3.5 éves lányommal kapcsolatban van kérdésem. Babakora óta nehezen alszik el, rengeteget ringattam és éjszakáztam, mire végre elaludt. Éjszakánként többször felkelt, sírt, ivott és aztán altathattam vissza. Körülbelül 1 hónapja alussza át az éjszakát, legfeljebb vizet kér és aztán pár perc alatt visszaalszik, ha ott vagyok mellette. Napközben az óvodában alszik, az óvón? szerint semmi probléma sincs vele. Egyébként egy mosolygós, vidám kislány, aki mindig a csintalanságon töri a fejét. A problémám az esti elalvással van. Csak úgy hajlandó aludni, ha ülök mellette és simogatom a hátát, vagy fogom a kezét (este fél 10-re alszik el). Természetesen az apa sem jó. Próbáltam, hogy elköszönök t?le, és majd pici sírás után elalszik, de egyre zaklatottabb lesz és szinte önkívületlen állapotban ordít, ennek pedig nem látom értelmét. Ha ott ülök mellette, akkor sem fekszikm nyugodtan, folyamatosan mocorog, beszél, hiába szólok rá. Az én türelmem is fogytán van ilyenkor, egyre idegesebb leszek, amit?l persze ? még kevésbé alszik. Teljesen tanácstalan vagyok. Hogyan lehetne ebb?l az
ördögi körb?l kikerülni?


Kedves Judit!

Az alvás sok gyereknél olyan fejl?dési terület, amely lassabban alakul, f?leg, ha közben más események is történnek a háttérben. Az, hogy most már átalussza az éjszakát, hogy napközben elalszik az óvodában, ezek mind jelzik, hogy fejl?dik, hogy egyre ügyesebb. Persze ezt nehéz így érteni este, mikor már mást csinálna, vagy átadná másnak is a feladatot, de valamiért az Önhöz való köt?dése még nem tart ott, hogy este is elengedje. Napközben vidám és önálló, de valahogy be kell hoznia az együttlétet, amely korábban még szorosabb volt. Emellett az is érdekes lehet, hogy hogyan tudja magát lenyugtatni, hogyan képes egyedül aludni. Ehhez két dolgot érdemes átgondolni, átbeszélni: az egyik, hogy az óvodában hogyan szokott m?ködni a dolog. Érdemes minél részletesebben megbeszélni az óvón?vel, és az ott megjelen?, jól m?köd? rituálékból minél több dolgot átvenni, vagy otthoni környezetre alkalmazni. Így már napjában többször is gyakorolná lánya, hogy hogyan kell elaludni. A másik téma: önmaga lenyugtatása. Ehhez valószín?leg jól jön egy olyan tárgy, amihez elkezd köt?dni, ami helyettesíti kicsit Önt is. Ha eleinte csak maguk mellé veszik, miközben Ön is ott van, vagy odaadja neki az óvodai alvásokra, már az is jó kezdet. Ez segítség lehet ahhoz, hogy egyedül, de mégsem egyedül tudjon elcsendesedni.

A rituálé is fontos. Akkor is, ha úgy t?nik, most még nem vev? rá, most még nem figyel. Mozgása, ficergése azt jelzi, hogy sok inger érte, sok információt kell feldolgoznia. Az esti közös mesélés, a nap végigbeszélése sokat segíthet, illetve ha olyan tevékenységet választanak eközben, amivel kicsit még mozgásosan is leköti (ringatás, hinta, fitness labda). Így bels? aktivitásának megélésével képes lehet utána valami monoton ingerrel elaludni.

Ezek olyan tippek, amikben Önnek kell megtalálnia, hogy melyiket, hogyan és mikor tudja alkalmazni. Ugyanúgy, ahogy eddig is, most is rá tud érezni, hogyan fejlessze kislányát a témában, hogyan lehet mindig egy kicsit a határait feszegetni.

Üdvözlettel

Standovár Sára

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.