Amíg csak én teperek, addig érdekes

Olyan problémával állok szemben, amit én magam sem értek. 25 évemet most töltöttem be, és azt hittem, mire negyed évszázadom leéltem, megtalálom életem párját, de nem így történt. Igen szerencsétlen volt
az els? kapcsolatom, 18 éves voltam és a fiú másfél hónapig gy?zködött, hogy feküdjek le vele. Nem tettem meg, így egyszer csak elt?nt az életemb?l. Utolsó kapcsolatomnak 3 éve lett vége, amikor elegem
lett a fiúkból. Exem egy gyermeteg lélek volt, függetlenül attól, hogy velem egyid?s. Ezen azt értem, ha megharapta a karom, tudtam, hogy éhes. Ha nyafogott, vagy rég evett csokit, vagy kimerült. Ha néma
szemekkel meredt rám, vagy szomorú volt, vagy csak gondolkodott és komplikált a fejében valamin. Valahogy elegem lett ezekb?l. Mára odáig jutottam, hogy ha megtetszik egy fiú, és úgy látom, ragaszkodni kezd
hozzám és rám ír facebook-on, esetleg este az üzenet végére azt írja, puszi, legszívesebben kirohannék a világból. Ha próbál hosszú távra tervezni velem, kényelmetlenül érzem magam és tolakodónak érzem.
Nagyon nehezen engedek közel magamhoz bárkit, és nem tudom, miért is van ez. Tudna segíteni válaszával és tanácsával, miért is tolerálom nagyon nehezen, ha egy fiú közeledni próbál felém, illetve minden fiúnak megtalálom azt a tulajdonságot, amit?l a falra mászok. Ilyen például, ha túl magas a hangja, a testszagától felfordul a gyomrom (hozzátenném, akár tusolás után is), furán kalimpál, amikor beszél, akcentusa van, raccsol stb...  F?leg azután, hogy elértem, hogy randizzunk, illetve  hogy tekintsen rám potenciális barátn?ként. Amíg csak én teperek, addig érdekes. Ha már közeledik felém, egyszer?en nem bírom elviselni. Viszont ha egy fiú csal barátként közeledik felém, semmi probléma nincs. Olyankor nem zavar semmi. Ez normális?

Kedves Lenóra!

Többnyire hosszú út vezet odáig, hogy olyan párkapcsolatot tudjunk kialakítani, ami hosszabb távon is megelégedettséggel tölt el, amelyben el tudunk kötelez?dni. Hiszen a párválasztás els?sorban érzelmi-kapcsolati kérdéssé vált, kevésbé a gazdasági kényszer diktálja, hogy kit válasszunk - arról nem is beszélve, hogy többnyire magunk választhatunk, és nem "csak" elfogadni kell azt, akit számunkra mások (a család, a szokásrend) kijelöltek. Ezáltal tehát önismereti fejl?dés során juthatunk el a megfelel? társ megtalálásához. Ez egy sok-sok próbálkozással, kísérletezéssel, apró sikerekkel és nagynak érzett kudarcokkal teli folyamat, amelynek legalább akkora a tudattalan, mint a tudatos része.

Nézzük hát ennek a folyamatnak néhány mozzanatát az Ön esetében. Vannak például elvárásai: "azt hittem mire negyed évszázadom leéltem, megtalálom életem párját" - ezek hasznosak lehetnek, mert cselekvésre, döntésre sarkallhatnak. Ugyanakkor hátráltathatnak is, mert lehet, hogy egy saját személyiségünkt?l idegen keretrendszerhez kötnek. Honnan jönnek az elképzelései, elvárásai, vágyai a párkapcsolatáról? Más fontos személyekt?l, esetleg mások életét látva...? 

Szerzett saját tapasztalatokat: els?, önmagában emiatt meghatározó kapcsolatában az Önnek megfelel? tempó a közeledésben a kapcsolat hirtelen végét jelentette. Ebben az identitás-kialakulás szempontjából sérülékeny kés? kamasz-fiatal feln?ttkorban tehát azt élhette meg, hogy saját igényei kifejezése durva elutasításra talál - illetve, hogy partnerét csak a szexualitás vonzotta, nem az Ön személye, megismerkedésük szép folyamata. Legutóbbi partnerét rendkívül éretlennek írja le, valószín?leg ? sem volt képes az Ön vágyait, igényeit figyelembe venni a kacsolatukban. Ugyanakkor Ön megélhette, hogy képes gondoskodni róla, hiszen sok energiát fektetett a megértésébe.

Érthet? tehát, hogy megriasztja egy párkapcsolat lehet?sége. Valószín?leg jó nyomon jár, amikor azt gondolja, hogy nem is a konkrét partner-jelöltek személyével, tulajdonságaival (hangszín, testszag...) van önmagában a probléma, hanem ezeket Ön "találja meg", hogy ürügyként szolgálhassanak az intimitás elmélyülése ellen. "Ha közeledni akar a másik, akkor valami hátsó szándéka van, amib?l semmi jó nem sülhet ki, és én megsérülök. Nem vagyok elég jó ahhoz, hogy valaki ?szintén engem akarjon - inkább ne is legyen senkim" - valahogy így hangozhat az önvédelem, a hárítás Önben. Illetve a kontrollt átadni is veszélyes: amíg Ön "teper", addig Önnél van az irányítás biztonsága.

Arra azért kíváncsi lennék, milyen az, amikor egy fiú "csak barátként" közeledik Ön felé. Mib?l tudja ezt egyértelm?en megállapítani? Hogyan nyugtatja ez meg?

Rengeteg izgalmas és fontos kérdést kell magában tisztáznia - és ha választ talál ezekre, könnyebben talál majd Önre a királyfi is. Érdemes ehhez személyesen is segítséget kérnie tanácsadó szakembert?l, illetve önismereti csoportban.

Üdvözlettel

Simon Sarolta