Hirdetés

Amit nyújtani tud, az megalázó és kevés

5 éve élek párkapcsolatban, ami elég hullámzó. Nem mondom, hogy rossz a kapcsolatunk, de ellaposodott. Van egy 3 éves kislányunk is. Két hónapja helyezkedtem el az új munkahelyemen, ahol az egyik munkatársammal az els? perct?l vonzódtunk egymáshoz. ? n?s, két gyermekkel. Gyorsan fel is pörögtek az események, le is feküdtünk már egymással háromszor. Én
elkezdtem hozzá érzelmileg is köt?dni, de ? már az elején megmondta, hogy szexen kívül nem tud mást nyújtani. Egyszer már véget is vetett a dolognak, mert érezte, hogy részemr?l több a dolog pusztán szexnél, de most mégis úgy t?nik, újrakezdtük. ? nem akar beszélgetni túl sokat személyesen, illetve telefonon sem írni, mert szerinte egy alkalmi kapcsolatba ez nem fér bele. Mitév? legyek? Úgy érzem, ahhoz nincs elég er?m, hogy megmondjam neki, legyen köztünk vége mindannak, ami van, de amit nyújtani tud/akar az megalázó és kevés.


Kedves Hölgyem!

Azt kérdezi, mitév? legyen. Visszakérdeznék: miért, mit szeretne? De erre a választ megtaláltam a sorai között: többet szeretne a szeret?jét?l, mint alkalmi viszonyt, tehát fenn szeretné tartani, s?t, meger?síteni ezt az érzelmi köteléket. Jól értem...? Vagy inkább szeretné megérteni, hogy mégis mi történik Önnel?! Mert ehhez szívesen hozzászólok, hozzákérdezek.

Szóval a története kicsit átfogalmazva: 5 éve él párkapcsolatban egy férfival, ami nem elégíti ki az igényeit, amiben nem boldog. Ami eleinte, lehetséges, hogy pusztán az újdonság varázsa miatt ugyan még "jó" is lehetett, de aztán egymás mélyebb megismerése, megértése, a kapcsolatuk tudatos gazdagítása és építése híján kih?lt. Menet közben azért lett egy gyermekük (vagy a gyermekvállalás mellett döntöttek? Miért, mikor, hogyan?), ami sajnálatos módon valószín?leg tovább mélyítette kettejük között az érzelmi szakadékot. Aztán Ön új er?re kapott, mint még mindig fiatal és tetter?s, önálló élettérrel is rendelkez? n?, és állást vállalt. A munkahelyen egy férfi felkeltette az érdekl?dését, aki nem is utasította el a kínálkozó gyönyör és titkos izgalom lehet?ségét - viszont legalább elismerésre méltó a nyíltsága, az általa folytatni kívánt viszony jellegét és kereteit illet?en.

Önnek azonban más szükségletei (is) kielégítetlenek. Rengeteg kérdés és hiány dolgozik belül, amik válaszra, megoldásra várnak. De mindezt nem a szeret?je fogja megadni. Ez a liezon egy felszólítás arra, hogy foglalkozzon saját magával: vágyaival, igényeivel, céljaival, érzéseivel, fontosnak tartott értékeivel, kapcsolataival. Felhívás a párkapcsolatán való munkára: mit vár a párjától? Mit szeretne és tud neki adni? Mit kap meg és mit hiányol ebben a kapcsolatban? Milyen a jöv?képük? Merre tartanak együtt? Miért, hogyan választották egymást - miért választanák egymást ma, és holnap? Mi fér bele egy párkapcsolatba, és mi nem?

Ha foglalkoztatja is konkrétan a szeret?je személye, azt javaslom, ezen a ponton inkább "használja" ?t, illetve ezt a tapasztalatot arra, hogy saját önismerete malmára hajtsa a vizet. Próbálja meg elválasztani a személyt attól, amit jelent! Pl. mi tetszett meg ?benne, ill. a viszonyukban? Ez támpontot adhat abban, hogy mit hiányol egyébként az életében - és továbbléphet annak feltérképezésében, hogy hogyan kaphatná meg azt más úton, ami jobban összeegyeztethet? esetleges egyéb értékeivel (párkapcsolati h?ség, család egysége stb.).

A közelg? új év remélhet?leg alkalmat ad majd elmélyülésre, átgondolásra. Kívánok ehhez sok er?t és sikert.

Benczné Simon Sarolta

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.