Tisztelt szerkesztőség! Lányom kétéves. Pár hónapja kezdődött, hogy eljött hozzánk valamelyik kis barátja, akivel korábban semmi gond nem volt. Kislányom elkezdett keservesen sírni, ha hozzanyúlt valamelyik játékához. Elmondtam neki, hogy csak megnézi, nem veszi el. Egy idő elteltével már nem sír, de nem játszik felszabadultan, mindig mondja, hogy anya, elveszi! Ha például egy kisgyerek kiveszi a kezéből a játekot, szól, hogy anya, elvette, de nem meri visszavenni. Úgy látom, hogy most gyerekközösségben is bizonytalanul mozog. Hogy segítsem? Hiszen korábban nem volt ilyen, ha elvette tőle valaki, megpróbálta visszavenni. Én viselkedtem helytelenül? Mi a helyes viselkedés a szülőnek ilyenkor? Köszönöm válaszát!

Kedves Anyuka!

Életkorilag teljesen rendben lévő jelenségről van szó, egyszerűen csak most zajlik az a fejlődés, melynek során kislánya az énjét kezdi építgetni. Ennek szerves része a saját énhatárainak meghúzása és tesztelése. A dackorszak közismert megnyilvánuási formái (ellenkezés, nem-et mondás, mindent önállóan végezni akarás, stb.) is erről szólnak, de a saját territórium védelme (alvóhely, tárgyak, játékok féltése, megosztani nem akarása) éppígy ebbe a jelenségkörbe tartozik.

Társas közegben azzal segíthetjük meg mindezt – és tehetjük elviselhetőbbé több gyerek együttműködését –, ha reciprok helyzeteket teremtünk. Magyarán: átélhetővé tesszük a gyerekek számára, hogy ahogy mi kölcsönadjuk a magunk tárgyait, úgy külcsön is vehetjük a másikét. Jön a játszótéri szezon, a homokozó kíváló terepe az ilyen típusú társas készségfejlesztésnek, lehet kifelejezetten csere-alapként is levinni játékokat, és gyakorolni a tárgyak megoszthatóságát.

Üdvözlettel – Kiss Kinga