Anyám szerint mindig a másik a hibás

Az anyámmal kapcsolatban szeretném megkérdezni a véleményét! Azt hiszem, hogy megbolondult! Az apja, vagyis a nagyapám alkoholista volt, 6 évesek voltunk, amikor meghalt. Anya fiaton szült minket, 21 évesen, és nem igazán tartom ?t jó anyának. Nem sok
kedvességet kaptunk az ikertestvéremmel, inkább a stressz és veszekedés vett minket körül az anyagi meg a mindennapi gondok miatt. Kaptunk is elég gyakran, pedig viszonylag jó gyerekek voltunk. A verés inkább stresszlevezetés volt nála, mint egy kis kézrecsapás. Már 20 éve otthon van a kerítés mögött, boltba se mozdul ki, nem dolgozik (elmondása szerint nem éri meg annyiért elmenni, amennyit kapna érte, munkanélküli segélyért nem hajlandó sorbaállni, szociális segélyt sem kér, nehogy behivjŕk közmunkára, mert az milyen megalŕzó!) Van nagy ház, udvar, inkább otthon föz, rendezi a kutyákat, takarít, varr stb. Apa ehhez asszisztŕl, 2 állása van, hogy megéljenek. Anya összeveszett már szinte mindenkivel, a 2 testvérével nem tart kapcsolatot évek óta, az anyjával is felületes a kapcsolata, nincsenek barátai, apa révén van egy házaspár, akikre számithatnak. Otthon van és kitalálja a mások létez? vagy nem létez? problémáit és kéretlen tanácsokat osztogat, és ha nem fogadja meg valaki, vagy nem hallgatja meg, azonnal megsért?dik és haragot tart akár örökké is. Apa szüleivel még a házasságkötés el?tt volt konfliktusuk, amit nem sikerült soha orvosolni, pár évvel ezel?tti halálukig sem békültek ki, nekünk pedig nem voltak nagyszüleink. Persze mindig a másik a hibás, rajta kívül mindenki hülye. Most velem is két hónapja haragban van, mert a páromat és az életünket kritizálta, ami nekem nem tetszett. Ŕllitólag nem haragszik, mégis mikor videótelefonáltam volna vele, nem is nézett a másfél éves unokájára sem čs mikor próbáltam vele békülni és javasolni, hogy javítsunk a kommunikációnkon, akkor ordítva, magából kikelve mondta, hogy tiszteletet követel és hogy ? mondja meg, hogy ki, hova és mikor megy. Az unokák sem érdeklik eléggé, hogy engedjen. Büszke és haragtartó. Testvéremmel is volt már 3 hónapos kapcsolat-megszakitása, mert a testvérem a gyerek mellett nem hívta annyiszor, ahányszor ? gondolta. Végül ott tesóm kezdeményezett és ?k már beszélnek. Engem tart elviselhetetlennek meg makacsnak, aki nem fogad meg tanácsokat. Pedig csak a sajŕt magam módján szeretnék élni, ami érthet?en ellentéte annak, ahogy ?k élnek. Apával is rossz a kapcsolata, minden beszélgetésük veszekedésbe torkollik, mert csak akkor van béke, ha minden úgy van, ahogy ? akarja. Olyan tanácsokra viszont nem vagyok kiváncsi a gyerekneveléssel kapcsolatban is, pl. hogy ha indokolatlanul rákiabálok a gyerekre, ne kérjek töle bocsánatot, mert hiteltelen leszek. ? ugyanis amikor jobban megvert a kelleténél és ezt érezte is, akkor sem mondta soha, hogy ez túlzás volt és nem a mi hibánk, csak ideges volt akármi más miatt. Én most a teljes kapcsolat-megszakitáson gondolkodom, csak apát sajnálom, mert ? titokban szokott hívni, meg a gyerekemet, hogy ? is a nagyszülei nélkül n? majd fel, mint mi. Mi lehet a viselkedése hátterében? Hogy lehetne rávezetni, hogy változtasson a viselkedésén?

Kedves Kérdez?!

Úgy t?nik, hogy édesanyja hozzáállásán már nehéz lenne változtatni. Saját hozzáállásán viszont dolgozhat. Még mindig érzékenyen érinti édesanyja kritikája, tanácsaival érzékeny pontokat érint. Megpróbálhatná megvizsgálni magában ezeket az érzékeny pontokat, akkor er?sebb lehetne, nem fájna ennyire. Egy másik megközelítés: édesanyja így beszél magáról, a megjegyzések, tanácsok a benne lév? feszültséget csökkentik. Ha tehát úgy kezeli, hogy édesanyja így ereszti ki a feszültségét, ett?l érzi, hogy még „valaki”, akire még szükség van. Ha meghallgatja figyelmes arccal, akkor megnyugszik. Ön pedig otthon úgy neveli a gyerekeit, ahogy jónak látja.

Leveléb?l úgy érzem, hogy szeretne édesanyjával kapcsolatot, és nem a szakítás a cél. Fogadja el ?t olyannak, amilyen, ne akarja megváltoztatni.

üdvözlettel

bárdos kata