Anyukám iszik és gyógyszert szed...

19 éves lány vagyok, édesanyámmal élek együtt egy nagyon kis lakásban Budapesten. Anyukám fiatalkorában elvesztette az ikertestvérét, akivel nagyon szoros kapcsolatban álltak. Ezután öngyilkosságot kísérelt meg, rengeteg altatót vett be, de
szerencsére id?ben segítettek rajta. Ezt követ?en pszichológushoz járt, majd a nagymamám nyomására összeismerkedett egy férfival. Még megszületésem el?tt otthagyott minket az apám. Anyukám már akkor is ivott, igaz, nem olyan szinten, mint most. Mostanában nagyon eldurvult a helyzet. Tanár, ezért az iskolai szüneteket együtt töltjük, de nagyon sz?k a lakás, ezért állandóak a veszekedések. Akár egy kisebb veszekedés hatására is rögtön iszik. Régen csak egy üveg bort ivott, most már néha kett?t is, a napokban pedig elkezdte a vodkát is. Gyógyszert is szed, Frontint f?leg. Már kétszer fordult el? az elmúlt id?szakban, hogy kirakott a lakásból, és folyamatosan engem hibáztat a berúgásaiért. Járt már pszichológusnál, volt az anonim alkoholistáknál is, de mindegyiket otthagyta, én pedig kevés vagyok, hogy leállítsam. Nagyon kétségbe vagyok esve, nem tudok a tanulásra koncentrálni, ha nem vagyok otthon, akkor is folyamatosan aggódom érte. Minden ellenére ? a legfontosabb számomra. A családomtól sajnos nem tudok segítséget kérni, nem jó a kapcsolatunk. Úgy érzem, az egész teher az én vállamon van. 56 éves és az egészeségét is nagyon féltem.
már.

Kedves 19 éves lány!

Nagyon szikár és praktikus leszek a válaszomban, de ne vegye elutasításként - a feln?tt énjét próbálom ezzel megszólítani. Ami a saját részét illeti, szerintem érdemes lenne minél el?bb függetlenednie, és vagy kollégiumi elhelyezést intéznie, vagy iskolatársakkal összefogva albérletbe költözni. Ugyanis ez az önhibáján kívül elmérgesed? szül?kapcsolat rövid úton tönkre fogja tenni - ezáltal nem is csak a saját életét nehezíti nagyon meg, de még édesanyján se fog tudni segíteni.

Igen, nagyon jól látja: Ön nemhogy kevés, de egyáltalán nem a megfelel? személy ahhoz, hogy "leállítsa" ezt a romboló folyamatot. Ehhez már pszichológus vagy önsegít? csoport is kevés. Hosszú távú, rendszeres pszichiátriai (részben/el?ször osztályos) kezelés, és pszichoterápiában való elkötelezett részvétel lenne csak hathatós segítség a változáshoz az édesanyjának. Neki nagyon sok mindent kell feldolgoznia, megemésztenie - majdnem egy teljes élet tragédiáit, veszteségeit, kudarcait, amelyek fájó, máig él? emlékét az Ön bontakozó feln?ttsége csak er?síti.

Nem veheti a saját vállára mindennek a terhét! Kell, hogy a család is beszálljon ebbe, kell, hogy (valamilyen szinten) részt vállaljanak. Hiszen az ? rokonukról is szó van! Vajon ki lehet, akit még mindig a legkönnyebben elérne, megszólíthatna ezügyben? (A családi kapcsolatok megromlása, az elszigetel?dés önmagában is sokat ronthat az édesanyja állapotán).

Összességében tehát azt javaslom: el?ször próbáljon meg a saját testi-lelki-kapcsolati egészségér?l gondoskodni, megtalálni azokat a bels? és társas er?forrásokat, amelyekb?l meríthet, amikre támaszkodhat. Az, hogy édesanyján mennyire segíthet, csak ezután jön. ? egy önálló feln?tt ember...

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta