"Apát akarom!"

Egy 2,5 éves fiúgyermek édesapja vagyok, s a gyermek apához való ragaszkodása nagyon er?s. Amikor az édesanyjával van, akkor teljesen normális gyerekként viselkedik, sétálnak, játszótéren játszanak, este vacsora, fürdetés és meseolvasás után azonnal  alszik. Amint én mint apa képbe kerülök,  az anyját ell?ki magától, mindig csak velem szeretne lenni, elfelejt sétálni, ahogy kilépünk az ajtón, egy métert nem hajlandó gyalogolni, azonnal felveteti magát, ellenkez? esetben durcás és hisztis lesz. Ezt megérteném, ha mondjuk kevés id?t töltenénk együtt a munka vagy egyéb elfoglaltság miatt, de ez nem így van. Amikor én fürdetem este, akkor is próbálom a szokásos menetrendet tartani: vacsora, fürdés, mese, alvás, de már a meseolvasásnál nem engedi, hogy letegyem a könyvet, ha sikerül, akkor utána nem enged ki a szobájából, azt szeretné, ha vele maradnék, de nem alszik el, és ha egy óra múlva kijövök a szobából, akkor kezd?dik a hiszti, utánam jön, sír, többszöri visszakísérés után végül a kezemben alszik el, de akkor már körülbelül két órája aludnia kellene. Ön szerint mit kellene csinálnom, hogy a gyermek viselkedése velem szemben is normalizálódjon?

Kedves SiBa!

Megpróbálom a helyzetet egy másik néz?pontból megvizsgálni, talán ez segítségére lesz abban, hogy változzon a probléma. Ön úgy definiálja a helyzetet, mint az “apás-ság” egy tünetét. Vajon tényleg err?l van szó? Hogy a gyermek, aki szeretne minél több id?t tölteni az apukájával, mindent elkövet azért, hogy elérje a célját?

Olvassa vissza a levelét! Ha ezt egy barátja mesélné önnek, mit gondolna? Nekem eszembe jut egy másik megközelítés is, ami inkább szól arról, hogy a szül?k másképp reagálnak a gyermek jelzéseire, igényeire, így két és fél éves korra nagyon is érzik a gyerekek, hogy kivel szemben mit engedhetnek meg maguknak. Els? körben érdemes lehet átgondolni, hogyan reagál Ön, amikor a gyermek akaratos, hisztis, durcás lesz. Ön mit él át ilyenkor? Milyen Önnek ezt látni? Ezek az érzések hogyan vezetnek el a reakciókig? Azért kérdezem ezeket, mert ha a hisztis gyermek láttán az az érzése támad, hogy azért viselkedik így, mert engem akar, rám van szüksége, akkor észrevétlenül is, de inkább engedünk az akaratnak. Hiszen nem arról van szó, hogy csokit akar a boltból, hanem engem akar. Így viszont gyakran látjuk, hogy egyre hevesebbek a gyermek reakciói, hiszen nem érzi azt a biztos határt, ameddig elmehet. A végkimerülésig követelheti apát, úgyis álomba ringat, kár sétálnom, úgy is fel fog venni.

Biztos vagyok benne, hogy a helyzet megfordításához az Ön szívében is fordítani kell a helyzet értékelésén. Vajon tényleg arról szól a történet, hogy “apát akarom”? Vagy inkább arról, hogy “apánál bármit elérhetek”? Kezdje el figyelni a saját reakcióit, és mindenképp érdemes következetesnek maradni. Ha azt mondom, hogy addig a fáig sétálj el, utána felveszlek, akkor tartsam magam hozzá. Ha nem megy el odáig, akkor ma nem sétáltunk. Higgye el, ebben a korban (is) nagyon érzékenyek a gyerekek a határokra, és ha azokat szeretettel, de következetesen betartjuk, tudnak hozzá alkalmazkodni.

Üdvözlettel,

Kovács Réka