Ártok-e a gyereknek, ha nem engedem el apás hétvégékre?

Kétéves gyermekem apja a gyermek 9 hónapos korától társkeres?n csalt, innen több n?vel randevúzott, létesített kapcsolatot, akár párhuzamosan is. Az általa megcélzott korosztály az 50-60 év közöttiek voltak. Ebb?l én a gyermeknevelés mellett nem vettem észre semmit, párom biztosított a szeretetér?l és támogatott a közös költözés szervezésében. A költözés után én dolgoztam volna, ? maradt volna otthon a gyermekkel 3 éves koráig. Utóbb a társkeres?s levelezéséb?l
kiderült (melyet ? mutatott meg nekem), hogy sosem akart velem és a gyermekünkkel költözni, így akart megszabadulni t?lünk. Lebukása után mindent tagadott, majd miután az életközösséget vele április végén véglegesen megszakítottam, mindenért engem hibáztatott. Miután másfél hónappal kés?bb a lakásából a gyermekkel elköltöztünk, azonnal odaköltöztette az egyik korábbi szeret?jét. Jelenleg a gyermek láthatásán pereskedünk, sérelmezi, hogy nem engedem a
gyermek elvitelét. 150 km-re költöztünk t?le (ide költöztünk volna a tervek szerint közösen), a távolság, a gyerek életkora és a szeret? az, ami miatt nem járulok hozzá a gyerek elviteléhez egy-egy hétvégére. Emellett a gyermeknevelésböl is fokozatosan kivonta magát az életközösségünk megszakadása el?tt, így a gyermek sem köt?dik hozzá kell?en. Tartásdíjat azóta fizet (27 ezer forint összegben), mióta az általam indított perr?l tudomást szerzett. Korábban hangoztatta, hogy
nem érdemlek egy forintot se. A gyermeket kéthetente egy napra látogatja. Az apát a gyermek születése el?tt megbízható, családcentrikus embernek ismertem meg. 5 év távkapcsolat után költöztünk össze a gyermek megszületését követ?en. Kapcsolatunk kiegyensúlyozott volt, sosem veszekedtünk. A gyerek iránti szeretetét születését?l kezdve hangoztatta, viszont a gyermekkel szembeni türelmét és lelkesedését fokozatosan elveszítette, gondozása alól kivonta magát még az
életközösségünk fennállása alatt.
Azt szeretném kérdezni, ártok-e azzal a gyereknek, ha nem engedem el apás hétvégékre? A gyermeket látogathatná s?r?bben, de a távolságra hivatkozva nem teszi. El kellene engednem a gyereket? Jogosak a félelmeim, vagy a n?i megbántottság vezérel?

Kedves Annamária!

Sok súlyos kérdést feltesz a levele végén, de a történetük leírása során még több támad annak olvasójában... rengeteg mindent kell most a gyermeke apjával elrendezniük, ami nagy feladat egy olyan helyzetben, amikor egy család szétbomlik, amikor egy párkapcsolat ennyire viharosan szakad szét.

Talán Önnek is az az egyik legfontosabb feladata most, hogy a sok-sok kínzó kérdés, "miért?!" között megpróbáljon fontossági sorrendet felállítani: el?revenni a mindennapi életük elrendezése szempontjából legjelent?sebbeket, és megkísérelve háttérbe szorítani azokat, amelyeket egyel?re nem is lehet megválaszolni, vagy nem érdemes miattuk hiábavaló er?feszítéseket tenni. Remélem, az alábbiakban leírt gondolataim segítenek ebben is jobban eligazodni.

Ön a Bíróságon gyermekelhelyezési pert indított, ami abból a szempontból helyénvaló döntésnek tekinthet?, hogy hozzájárul a gyermek törvényes képviseletének rendezéséhez, amire most szükség van. Ugyanakkor számolniuk kell a mellékhatásokkal: a Bíróság el?tt felperes és alperes, azaz nem egyenl? felek jelennek meg (de mindketten egy harmadiknak vannak alárendelve, aki Önök helyett dönt!), ami legtöbbször háborúhoz vezet - amelynek rögtön három áldozata is lehet, ha az ártatlan gyermeket is számoljuk... Szerencsésebb volna olyan keretek között találkozniuk a gyermek apjával, ahol egyenrangú, feln?tt tárgyaló félként, felel?sen és a gyermek érdekeit szem el?tt tartva alakíthatják ki a "külön-együtt-élés" jöv?beli kereteit. Hiszen valójában erre lesz szüksége a gyermeküknek: hogy Önök szül?ként minél gördülékenyebben együtt tudjanak m?ködni. Ehhez hasznos, ha közelebb jutnak egymás bels? mozgatórugóinak megértéséhez. Minderre lehet?séget ad, ha mediátor szakember segítségét kérik a megegyezéshez (amelyet aztán a Bíróság "szentesíthet"). A nyertes-nyertes helyzetre törekv?, érett kommunikáció a gyermekük számára is fontos, továbbvihet? minta lesz a konfliktusrendezésre...

3 éves kor alatt minden körülmények között meggondolandó az ottalvós kapcsolattartás. A kulcsszó minden esetben a fokozatosság, a gyermek igényeihez, állapotához való igazodás - a feln?ttek közötti játszmák és csatározások f?szerepe helyett. Önnek dolga van azzal, hogy a gyermeke és édesapja kapcsolatának er?södését segítse, hogy a gyerek ne veszítse el az édesapját - ez valószín?leg nem könny?, hiszen korábban is okozott nehézséget a családban ("kivonta" magát, vagy "kispadra került"...?). Érdemes lehet gyermekpszichológussal is konzultálniuk ennek lehet?ségeir?l. Nem tudom, hogy jogosak-e a félelmei, mert nem írja le azokat... a szakemberrel ezet is meg lehetne beszélni, oldani. A kéthetente egy nap, ha kiszámítható, nem is rossz kezdet (pláne, ha konfliktusmentesen tud zajlani!) - innen szépen felépíthetnek egy ennél kiterjedtebb rendszeres kapcsolattartást. Aztán majd következhet annak a megértése, hogyan is alakult így a történetük, mi minden járult hozzá...

Sok kitartást és hosszabb távon is m?köd?képes megegyezéseket kívánok Önöknek.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta