"Azon kattogok, hogy egyedül vagyok"

27 éves n? vagyok, akinek tavaly történt egy nagy változás az életében. Majdnem 3 év után a párom szakított velem, és ez nagyon megtört. Azóta úgy érzem, hogy nem nagyon tudok egyedül lenni. A volt párommal (az els?) egy év távkapcsolat után rögtön összeköltöztünk a szüleinél, majd kés?bb külön albérletbe. Az utóbbi években tehát mindig mellettem volt. ? volt az els? komoly párkapcsolatom. Akkoriban nagyon szerettem volna egy kis “én-id?t”, mert mivel a szüleinél laktunk, nem nagyon volt olyan id?szak, hogy magam lehettem volna. Ma viszont már elképzelni is nehéz, hogy én akkor magányt akartam, mert most nem tudok ezzel az érzéssel mit kezdeni. Ha jön a hétvége, el?re próbálok programokat szervezni a barátaimmal, hogy biztosan ne egyedül töltsem. Ha viszont ez nem jön össze, teljesen befordulok és azon kattogok, hogy egyedül vagyok. Most, hogy jön a nyár, rosszabbnak érzem, mert nem mindig van idejük a barátoknak pl. szabadtéri programokat csinálni, pedig ezeket imádom és imádtam a volt párommal. Folyton az jut eszembe, hogy neki mindig volt valaki, akit két percen belül el tudott hívni egy programra, sok barátja és ismer?se van, továbbá a szülei közelében lakik. Nekem a családom is kicsit messzebb van, nem szoktam velük hetente találkozni. Ez el?tt a kapcsolatom el?tt sosem féltem az egyedüllétt?l, jártam a magam útját, akkoriban külföldön töltöttem többször hosszabb id?t, elvoltam a magam világában. Mióta azonban megültem itthon a fenekemen, illetve láttam, hogy a volt párom milyen családi körben (én elvált szül?k gyereke vagyok, és nálunk kissé szétesett a csalási harmónia) és milyen közösségben él, úgy érzem, hogy az az id?, amit egyedül kell töltenem, haszontalan és sivár. Annyira szeretném, ha nem görcsölnék ilyeneken, és egy párkapcsolatra is vágyom, hogy valakivel együtt alakíthassam az életemet, de félek, hogy amíg magamban nem vagyok el, addig a párkapcsolatban is csak ráakaszkodnék a páromra. Lehetséges tenni ez ellen az érzés ellen?

Kedves Hölgyem!

Amikor egy párkapcsolatba lépünk, lassan, lépésenként átadjuk magunkat annak. Az én-b?l mi lesz, az én terveimb?l a mi terveink. Ez nem megy egyik pillanatról a másikra, de megtörténik. Nem teljes az ön/én átadása, az nem is lenne szerencsés. Erre utal a vágya a kapcsolatban, hogy "kéne egy kis én-id?". Amikor pedig vége szakad egy kapcsolatnak, vissza kell vonni az energiáinkat a kapcsolatból, újra kell építeni magunkat, visszatalálni ahhoz az önmagunkhoz, aki nem csupán a régi önmagunk, hanem a kapcsolat által formált énünk. Ahogy id? kellett megszokni, hogy a másik mindig ott van, hogy egy program megvalósításához a másik szempontját is figyelembe kell vennem, úgy id? kell újra megtanulni egyedül jól lenni. Ehhez arra van szükség, hogy rátaláljon arra, hogy mi érdekli Önt, mivel tölti szívesen az idejét. Lehet, hogy onnan is el lehet indulni, hogy mire hiányolta az idejét, amíg tartott a párkapcsolat. Lehet, hogy itt az ideje egy új hobbinak, vagy régi barátságok felelevenítésének.

Bár vonzó a múlt képe, egy összetartó családé, egy férfié, aki két perc alatt programot szervez, de most a gyász mellett az Ön feladata, hogy megtalálja önmagát, akár annak tükrében, amilyen pozitívumokat kapott ett?l a kapcsolattól.

Üdvözlettel,

Kovács Réka