Hirdetés

Barátn?je "sakkban" tartja a kislányomat az oviban

Angliában élünk, kislányom (3,5 éves) szeptemberben kezdte a pre-schoolt. A véletlen úgy hozta, hogy a csoportjába egy másik magyar kislány is került, ami nagyban megkönnyítette a beszokást. A lányok egymás támaszai lettek és nagyon jó barátn?k. Jól ismerjük a családot és ezt a kislányt is. Sokszor találkoztunk már, és az ? kislányuk viselkedése számomra nem elfogadott. De eddig nem zavart, hiszen nekem a sajátom a fontos! Most szó szerint "sakkban" tartja a gyermekemet az oviban. Csúnyán beszél vele, elveszi a játékokat t?le. Ha nem kapja meg, amit akar, nagy hisztiket rendez. Mindennek úgy kell történnie, ahogy ? akarja. A kislányom pedig teljesen megalázkodik el?tte, kiszolgálja, mindent odaad neki. ? mindennek ellenére imád oviba járni, alig várja, hogy mehessen. Azóta sajnos a kislányom itthon is hasonlóképpen viselkedik velem és az édesapjával, mint a barátn?je. Meg is üt vagy rúg bennünket, ha valami nem tetszik neki. Pár hónappal ezel?tt társasjátékokkal, memóriakártyákkal játszottunk együtt. Most ez szinte lehetetlen, mert hisztizik, dirigál. Egészen eddig egy csendes, nyugodt, illedelmes kislány volt. A kérdesem az lenne, hogy hogyan tudnám elmagyarázni neki, hogy ne csak
ezzel a kislánnyal barátkozzon, mert ez fajta a viselkedés nem megfelel??


Kedves Édesanya!

Sorai rögtön felidézték bennem az általam annak idején olvasott els?, és máig egyik legalapvet?bben használhatónak tartott írást: Mérei Ferenc "Gyermeklélektan"-át. Ez a könyv nemcsak fejl?déslélektani, de szociálpszichológiai alapm?nek is tekinthet?, hiszen mind a két tudományterület szempontjából megérthetünk igen hétköznapi emberi-kapcsolati történéseket; segít belelátni a gyermekek és a csoportok m?ködésének törvényszer?ségeibe egyaránt. A Tanár úr tehát rendkívül érzékletesen, és egyben nagy tudományos megalapozottsággal ír többek között arról a jelenségr?l, melyet párképz?désnek nevezünk. A lényege ennek az, hogy milyen okai, és milyen hatása lehet a benne részt vev? egyénekre és az azt tartalmazó csoportra, ha két személyt különleges kötelék f?z össze.

Az Önök magyar kislánya egy idegen nyelvi és kulturális közegben nevelkedik (még ha ott is született esetleg - hiszen még közvetlen gyökerei is Magyarországhoz kötik), amely helyzet feltételezhet?en az átlagosnál er?sebb biztonságra törekvést eredményez nála. Próbálja megtalálni, kivívni a helyét olyan körülmények között, ahol hátránnyal indul, ahol kisebbségben van - ahol ennek jeleit nap mint nap rengeteg helyzetben átélheti. Elkerül az óvodába, ahol el?ször kell helyt állnia a szülei nélkül, és mintegy csoda folytán páratlan lehet?ségre talál: honfitársa, az "idegenben" szinte testvére er?t adó, bátorító társaságában szállhat szembe a kihívásokkal! Aki ráadásul rendkívül er?teljes önérvényesít? képességgel rendelkezik: ez, illetve ennek pozitív aspektusai (mert vannak!) még pluszban vonzó lehet a kislány számára. Nyilván a másik kislány is profitál ebb?l a kapcsolatból: így létrejött a pár, kissé "lehasadva" a csoportról, saját törvényekkel, saját m?ködési renddel. Hogy ez fennmaradhasson, igazodni kell hozzá - tehát, pl. otthon is gyakorolni kell a megfelel? viselkedési módokat.  A "pár-lét" a kislányok ereje - de egyben gyengeségük forrása is lehet, hiszen nem részesülnek abból a sokféle el?nyb?l és támogatásból, amit egy egyenrangú(bb) csoporttagság tenne lehet?vé.

Tehát a teend? valójában leginkább csoportszinten van: az óvón?k sokat segíthetnek azzal, ha finoman, jó érzékkel "szétválasztják" a párt, foglalkozásokon pl. keverik a gyermekeket, lehet?séget adnak számukra, hogy a csoporton belül másokkal is tartalmas kapcsolatokat építhessenek ki. A másokkal való viszonyokban megélt öröm és sikerélmény aztán lassan kifejtheti hatását természetes módon, és hozzájárulhat a kizárólagos baráti kapcsolat lazulásához. Err?l érdemes a pedagógusokkal beszélgetni. Illetve: Önök is meghívhatnak olyan kis barátokat, akikkel a kislányuk szintén szívesen van, és másfajta mintát hoznak.

A 3,5 éves nyelve igazán még nem a szó, a magyarázat önmagában nem vezet sikerre. Persze fontos, hogy Önök szül?ként olyan nevelési, viselkedési elveket képviseljenek minden formában, amire hitelesen képesek - érdemes pl. ezentúl is meger?síteni a pozitív viselkedéselemeket otthon. De bízzanak közben a gyermekük bölcsességében is. Hiszen talált egy utat, melyen könnyen beszokott, támaszra talált, imád oviba járni! Lehet, hogy az Önök számára egyel?re kerül?útnak látszik, de tévútnak semmiképp se nevezném.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.