Barátság extrákkal? avagy 21. századi probléma

Azt hiszem, egy tipikusan 21. századi problémám van... Tavaly ?sszel az interneten, egy fórumon megismertem egy intelligens és igen megnyer? modorú, hozzám hasonlóan nagyon határozott fiút. Hamarosan találkoztunk, és...mit tagadjam, a randi után le is feküdtünk, így volt megbeszélve, mert akkor még egyikünk sem akart komolyat. Ez azért fontos részlet, mert a kés?bbiekben, ahogy számítottam is rá, fordult a kocka: beleszerettem. Hónapokig igyekeztem mindenféle trükkel elérni, hogy akarjon velem rendesen is járni, mivel, bár távkapcsolatban lehettünk volna csak, heti többször is beszéltünk, eleinte f?leg az ? kezdeményezésére, a kémia él?ben (is) tökéletes volt, az érdekl?dés, a közös hullámhossz pedig mindkét fél részér?l adott. Nem sikerült a tervem, és végül egy számomra sokkoló és traumatizáló élmény után, amikor sok értelemben túlment a határaimon, végleg véget vetettem a viszonynak. Úgy pár hónap múlva azonban felbukkant újra, és megkérdezte, nem akarok-e vele találkozni, mert ? nem érti, miért nem akartam vele többé még csak beszélni sem... Mindent a fejéhez vágtam,
amit akkor éreztem, és amikor kiderült, hogy az a határhelyzet, ami miatt hónapokra megnyomorodott a lelkem, nem szándékosan alakult úgy, ahogy, megpróbáltuk újra ezt a "barátság extrákkal"-t vagy micsodát. Csakhogy nem bírtam sokáig, hogy nem tudok róla, csak akkor, amikor neki ehhez kedve van, így tavasszal ismét vége lett, szintén az én szándékomból... És bár, ahogy ilyenkor mindig is tette, másnap már újra keresett, hogy azért néha még írjam meg, mi van velem, mert érdekli stb... és egy ideje észleltem, hogy figyeli-reagál 1-2 közösségi posztomra, pedig tudja, hogy én már komoly kapcsolaton kívül másban nem gondolkodom, pont miatta.
A kérdésem az lenne egyrészt, hogy vajon ?t mi motiválhatta folyton arra, hogy megjelenjen nálam újra és újra, miután aktuálisan "szakítottunk" (igen, ilyen elég sokszor történt az elmúlt közel egy évben), miért érte meg neki megalázkodnia el?ttem, amikor én küldtem el mindig?
A másik dolog pedig...hogy hogy lehetséges az, hogy nagyon sokféle módon bántott (fizikailag akkor egyszer, a félresikerült szexuális tevékenységünk közben, mert nem figyelt eléggé oda rám...), kiújult t?le még ?sszel a pánikzavarom is (azóta már leküzdöttem, hála legyen, de ennek egykori létezésér?l ? nem tud a mai napig sem), nem beszélve az el?tte is folyton kísért? értéktelenség-érzésemr?l és a havi egyszeri 38 fokos lázakról... mégis hiányzik kicsit? Mert a rossz dolgok mellett vele ?szinte lehettem mindenben, a veszekedésekkor is, vállalta a felel?sséget mindenért, és támogatta a céljaimat, azt hiszem, abban az id?ben szinte egyedüliként... és most nagyon nehezen emésztem meg, hogy ennek vége van. Viszont tudom, hogy a szellemi-mentális egészségemmel játszom, ha akárcsak haveri szinten is az életemben tartom, mert gondolom, ? már ilyen szemlélet? marad, amilyen most is (id?sebb nálam pár évvel). Ez a kett?sség azonban jó pár hete gyilkolja már a lelkemet, nem tudok dönteni, mert ugye tettem neki egy ígéretet, hogy majd kés?bb, valamikor még beszélhetünk... Kérem, ha
tud, segítsen, és mondja el a véleményét err?l az ?rületr?l, mert én már kevéssé látok tisztán. (24 éves vagyok, mégis annyira érzem fittnek magam mostanában, mint egy öregasszony. A sajnos amúgy sem egyszer? életemben ez a történet már csak hab a tortán.) A hosszért elnézést kérek, de csak így van értelme a sztorinak.

Kedves Anonima!

A története valóban nagyon mai, szinte hetente hallok hasonlókat. Egyre több olyannal találkozom, aki csak olvasmányélményeib?l ismeri a hagyományos ismerkedési formákat, akik számára a randevú egy olyan találkozó, ahol a társkeres?n levelezget?k szembesülnek azzal, hogy ki milyen régi képet rakott fel magáról.

A távkapcsolat is egyre gyakoribb, a rendszeres kommunikáció lehet?sége, akár az internetes szex olyan embereket is összeköthet, akik az internet kora el?tt nem mentek volna bele egy távkapcsolatba. Az internet változtatott a kapcsolatok m?ködésén is. A pár tagjai életük nagy részét távol töltik, viszonylag ritkán találkoznak személyesen. Ilyenkor igyekeznek a lehet? legjobb képet mutatni magukról. A  "találkozások" során mindkét fél jól elbújhat, jól irányítható, mit mutatunk magunkról. Van id? megfogalmazni a kérdéseket, válaszokat, közben lehet mással is foglalkozni (esetleg másokkal is), utánanézni dolgoknak stb. Lehet technikai hibákra hivatkozni, átsiklani a nemszeretem kérdések felett, elt?nni, el?bukkanni. A konfliktusok megbeszélése is elmaradhat, hiszen a személyes találkozások között sok id? telhet el, a távbeszélgetések pedig sok lehet?séget adnak a kitérésre.

Sokan szereztek már nagy rutint az ilyen „kapcsolatok” m?ködtetésében, figyelik partnereik profilját, megjelenését közösségi oldalakon, szinte nyomozzák a másik tevékenységét. Vannak, akik párhuzamosan m?ködtetnek hasonló kapcsolatokat, szinte egész életüket ez tölti ki. Néha elengednek egy-egy szálat, ha feszültté válik a helyzet, de vissza is kéredzkednek, ha úgy érzik, elmúlt a harag. Persze mindig voltak olyanok, akik m?ködtettek párhuzamos kapcsolatokat, de az internet szinte kínálja a lehet?séget. Nem tudhatjuk, hogy akivel bizalmas távkapcsolatunk van, az nem kommunikál-e másokkal is, velünk párhuzamosan. Sokan válnak függ?vé, ezek a kapcsolatok éltetik ?ket. Persze nem érzelmileg, nincs itt szerelem, vagy szeretet, de mégis ad valamiféle izgalmat, kitölti az id?t, kalandos stb.

Miért tért vissza a „párja”? Miért alázkodott meg? Talán nem volt ez megalázkodás, csak újra felvette a kapcsolatot, hátha elmúlt a haragja, ami miatt szakított. Talán ezért is van az az érzése, hogy párja nem figyel magára, hiszen az internetes kommunikációban nagy ráhagyásokkal lehet reagálni, nincs közös rezdülés, összepillantás, és nem feltétlenül derül ki, ha esetleg nincs együttérzés sem. A személyes találkozás, a kontakt szex csalódást okozhat mindkét félnek. A kevés találkozás miatt nem alakult ki közös rituálé, talán még azt sem tudják egymásról, hogy kinél hol a határ - mint ez leveléb?l is kiderült. Így fordulhatott el?, hogy párja mit sem tud pánikrohamairól, lázas állapotairól, önértékelési problémáiról.

Jól írja levele befejez? részében: aki ilyen kapcsolatokat m?ködtet, az nem nagyon fog másképp viselkedni, talán nem is igényel többet, de ? maga sem tud többet adni. Azt hiszem az egy nagyon fontos jel, amikor már a testünk üzen, valami olyat, amit igazából tudtunk már, de nem akartuk tudomásul venni. Egy kapcsolat, ami árt, nem elfogadható. Egy jó kapcsolatban fejl?dik a személyiségünk, az önismeretünk, egyre többet tudunk adni, és elfogadni. Ennek itt nyoma sincs. Mivel kapcsolatából hiányzik az együttérzés, a támogatás, a pozitív visszajelzés, a gyengédség, az intimitás, és még sok-sok más, csak romboló lehet Önre nézve.

Minderr?l, és a kapcsolatok érzelmi hiányosságairól részletesen is olvashat Tari Annamária:  Hova t?ntek az érzelmek cím? cikkében (Mindennapi Pszichológia 2019. 3.szám)

üdvözlettel

bárdos kata