Hirdetés

Bele?rülök a kételkedésbe

Sajnos az én meglátásaim szerint borzasztóan rossz kapcsolatban élek. Van egy párom, akivel 9 hónapja vagyok együtt, 3 hónap után össze is bútoroztunk (tudom, hülyeség volt), és  azóta együtt élünk, de szerintem már csak lakótársak vagyunk. Csók kb.4 hónapja nem volt, ölelkezés is már ritka, nemi élet meg egyenesen egyenl? a nullával. Eleinte folyton akarta, aztán egyik napról a másikra ez csak úgy kihalt, jó, ha 2 hétben egyszer el?fordul. Engem ez sajnos borzasztóan idegesít, mert egyrészt nem érzem magam n?nek mellette, másrészt tudom, hogy szeret szexelni, és így nem értem, hogy hozzám miért nem nyúl. Én már szégyellem kezdeményezni. F?leg, hogy vannak olyan megérzéseim, apróbb bizonyitékok, hogy másokkal együtt volt. De ? mégis mindent tagad, mikor megkérdezem, hogy minden rendben van-e, vagy hogy mi miért van, azt állítja, hogy nincs semmi baj, szakítani nem akar. Nekem így nagyon nehéz, bele?rülök a kételkedésbe, megnehezíti a mindennnapjaimat, egyszer?en nem tudom így eldönteni, hogy mi lehet a baja, nem tudom így elhagyni, mert így, hogy nem szakít, van egy kis remény, hogy hátha ? ilyen tényleg, vagy nem tudja kimutatni, mert egyébként a szerelmet sem érzem, soha nem is éreztem úgy igazán...


Kedves Eszter!

Nem nagyon értem, hogy mi tartja bent még mindig ebben a kapcsolatban. Nem érez szerelmet (saját maga sem, de a párjától sem), nincs gyöngédség, intimitás, szex…, talán van is valaki a képben. Azt várja, hogy a párja szakítson, kidobja magát? Azt el tudná fogadni, hogy a párja nem tudja kimutatni az érzéseit, nem kívánja magával a szexet, nem gyöngéd stb., ha tudná, hogy nem képes erre? Valahogy nem látom a saját önbecsülését, a saját igényeinek érvényesítését. Valami elromlott a kapcsolatukban, nem sokkal az összeköltözés után. Legyen bátor, és nézzen szembe azzal, hogy mit tudtak meg egymásról ez alatt az id? alatt, ami ennyire eltávolította magukat egymástól. Eleinte voltak talán érzelmek, szex, ami az összeköltözés után gyorsan elt?nt. Levelében jelzi, hogy utólag nem tartja olyan jó ötletnek az összeköltözést. Talán vissza lehetne térni az alapokhoz. Randevúzni, beszélgetni, megkeresni, mi volt olyan vonzó a kapcsolatuk elején. Ha párja is érzi, hogy valami nem jó, akkor talán belemegy ebbe. Igénybe vehetnek párterápiás segítséget is, de ehhez is kell egy minimális belátás arról, hogy valami baj van kett?jük között. Egy ilyen folyamatban nem a felel?st keresik, hanem igyekeznek megtalálni azokat a szálakat, amik összekötik Önöket, és megkeresni azokat az dolgokat, amik a növekv? eltávolodást okozzák. Ha egyik lehet?ségbe sem egyezik bele a párja, akkor sajnos szembe kell néznie azzal, hogy spontán javulás nem várható, vagyis a helyzet az id?vel nem fog javulni. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.