"Besokallt" a bölcsit?l?

Kisfiam májusban volt 3 éves, és októberben lenne 2 éve, hogy bölcsibe jár - csak ugye addigra óvodába megy :-) Eddig minden simán ment, szeretett bölcsibe menni, nem is volt vele soha semmi gond, de kb. 3 hete nem akar menni reggelente. Annyira nem, hogy egy hete minden reggel azzal ébred, hogy megkérdezi t?lem, ma hova megyünk, s mikor válaszolok, hogy bölcsibe, akkor sír. Sír az odafelé vezet? úton is, s bemenni a csoportszobába pláne nem akar. Ma reggel üvöltött szabályosan, s csak úgy patakzottak a könnyei - persze emiatt nekem is. Szökni is próbált... Általában ennek ellenére a nap végén azt mondja, jó volt a bölcsiben. Kérdezgetem mindig, de úgy érzem, nem válaszol úgy, hogy az valóban érdemi infó lenne. Azt mondja, fél a karbantartó bácsitól, vagy azt, hogy egyik-másik gyerek megveri, de a gondozón?k szerint nincs ilyen... Mit tehetnék? Hogy derítsem ki, mi a gond? Hogy segítsek neki? Sajnos csak júliusban tudunk szabira menni, akkor is két hetet lenne otthon, meg augusztusban kett?t, többet nem tudok megoldani, de nagyon szeretnék javítani a helyzeten. Ha tehetem, kiveszek egy-egy nap szabit, s kiveszem ?t is, de vezet? beosztásban vagyok, s nagyon nem tudok szabadságra menni... Kérem, szíveskedjék tanácsot adni!! El?re is köszönöm!!!!!!! Ági

Kedves Ági!

Az a végtelenül egyszer? gondolatom támadt, ahogy végigolvastam a levelét, hogy a kisfia valami miatt besokallt a bölcsit?l. Másfél éves kora óta jár, tehát most második éve, és múlt ?sz óta folyamatosan. A szakma általános véleménye szerint a bölcs?de, legyen akármilyen szuper és bababarát - legfeljebb is csak a "szükséges rossz" szintjét érheti el, azaz: a 3 éves kor alatti babának a legjobb, ha az anyukája mellett lehet. Mindkettejük számára nagy érvágás, ha ez nem lehetséges. Persze az élet meg sokszor olyan, amilyen, és "nem lehet másképp megoldani", és persze, hogy egészségesen is át lehet ezt vészelni, de megvan az ára, és megvannak a hullámvölgyei ennek a kihívásokkal teli id?szaknak. Ilyen például az év vége, amikor már elfárad bele gyerk?c, szül? és gondozón? egyaránt, csökken az érzelmi megküzd? kapacitás. De úgy látom, a helyzet azért nem olyan végzetesen súlyos: hiszen végül csak ottmarad a kisfia, és a nap végén kiderül, hogy még jól is érezte magát. "Érdemi infót" egy kisgyermek érzelmi világáról, napi történéseir?l direkt, szóbeli úton csak igen korlátozott mértékben lehet kapni. Nem azért, mert ne lenne értelmes, vagy ne akarna igazat mondani - csak éppen az ? élményvilága, kommunikációja még egészen másképp m?ködik, mint a feln?tteké. Sokkal érzelemvezéreltebb, késleltetésre korlátozottabban képes, önkontrollja kialakulatlan. (Mégis arra kényszerül, és képessé is válik, hogy anyja nélkül hosszú órákig, idegen környezetben elboldoguljon! Ez hatalmas dolog!). Ennivaló leleményességgel olyan érveket sorakoztat fel, amir?l sejti, hogy a feln?tteknél nyomhat a latban: ijeszt? bácsit, vereked?s társakat... hiszen annak nyílt megfogalmazására nem képes, ami pedig valószín?leg inkább az ? lelki valósága: hogy hiányzik anya, nehéz ilyen sok kölyök között elboldogulni, elég babusgatást, szeretetet, figyelmet kapni a gondozónénit?l, türt?ztetni magát a vágyak követelésével szemben... olyan nehéz kisgyereknek lenni!

Jó, hogy jön a nyár, jó, hogy hosszú heteket egymással tölthetnek majd. Fontos tölt?dés, "gyógyítás" lesz ez mindkettejük számára - használják, élvezzék ki! Ön pedig legyen büszke a gyermekére, aki ilyen ügyesen vette a bölcsikezdést apró korában, és nézze el neki ezt a "zökken?t", értse meg, mi zajlik benne - és ahogy csak teheti, kényeztesse, szeretgesse ?t. Ennek az id?szaknak az érzelmi, kapcsolati töltése kamatostul fog visszajönni egész élete során!

Ódvözlettel

Simon Sarolta