Bolhából elefántot csinálok

Mi lehet velem? Mostanában minden egyes bolhányi dologból elefántot csinálok és mindenen sírok. Tehát például, ha egy egyszer? hivatalos dolog nem sikerül, vagy úgy érzem, hogy nem teljesítettem jól, akkor elkezdek b?gni. Jobb esetben otthon, de ma az utcán jött rám a pityergés. Fáradt vagyok, fásult, kiszámíthatatlan. Az elmúlt években történtek súlyos dolgok az életemben, anyukám elvesztése, egyetem, államvizsga, most a munkavállalás és beilleszkedés, ezeken túl apukám támogatásának hiányával is meg kell küzdenem nap mint nap. Mindemellett bennem van az állandó megfelelési kényszer, és hogy sosem hallottam még azt apától, hogy jó irányban haladok, büszke vagyok rád, lányom. Vajon hogyan orvosolható ez az állandó rosszkedv? Vajon egy esetleges költözés és leszakadás jó hatással lenne rám? Nem merek belevágni.

Kedves Betty!

Levele alapján úgy hiszem, hogy érzelmi reakciói, viselkedése „tüneti”, melynek okait a kés?bb leírtakban kell keresni. Ha hatékony megoldást akarunk találni, akkor le kell ásni a probléma gyökeréig, vagyis meg kell vizsgálnunk és meg kell értenünk az édesapjával való kapcsolatát, a gyászát, és azokat a problémákat, amivel feln?tt, önálló emberként meg kell küzdenie. Ez persze kizárólag levelezés útján és felszínes információk birtokában nem kivitelezhet?, éppen ezért érdemes lenne felkeresnie egy szakembert.

A költözéssel kapcsolatban: azt írja, nem számíthat édesapja támogatására. Ha jól értem, még vele él. Legyünk reálisak: amennyiben t?le támogatást (sem anyagi, sem lelki értelemben) nem kap, akkor miért ne tehetné meg azt a lépést, hogy elköltözzön, és önálló életet éljen?

Tény, hogy az önálló élet felel?sséggel jár, de hiszem, hogy Ön képes rá. Természetesen abban az esetben, ha a megfelelési kényszert hajlandó „lecserélni” a felel?sségvállalásra. Véleményem szerint az önként vállalt felel?sség sokkal kényelmesebb, mint a másoknak való megfelelés. A felel?sség vállalása szabadságot ad.

Üdvözlettel:
Herceg Attila