Mi lehet velem? Mostanában minden egyes bolhányi dologból elefántot csinálok és mindenen sírok. Tehát például, ha egy egyszerű hivatalos dolog nem sikerül, vagy úgy érzem, hogy nem teljesítettem jól, akkor elkezdek bőgni. Jobb esetben otthon, de ma az utcán jött rám a pityergés. Fáradt vagyok, fásult, kiszámíthatatlan. Az elmúlt években történtek súlyos dolgok az életemben, anyukám elvesztése, egyetem, államvizsga, most a munkavállalás és beilleszkedés, ezeken túl apukám támogatásának hiányával is meg kell küzdenem nap mint nap. Mindemellett bennem van az állandó megfelelési kényszer, és hogy sosem hallottam még azt apától, hogy jó irányban haladok, büszke vagyok rád, lányom. Vajon hogyan orvosolható ez az állandó rosszkedv? Vajon egy esetleges költözés és leszakadás jó hatással lenne rám? Nem merek belevágni.

Kedves Betty!

Levele alapján úgy hiszem, hogy érzelmi reakciói, viselkedése „tüneti”, melynek okait a később leírtakban kell keresni. Ha hatékony megoldást akarunk találni, akkor le kell ásni a probléma gyökeréig, vagyis meg kell vizsgálnunk és meg kell értenünk az édesapjával való kapcsolatát, a gyászát, és azokat a problémákat, amivel felnőtt, önálló emberként meg kell küzdenie. Ez persze kizárólag levelezés útján és felszínes információk birtokában nem kivitelezhető, éppen ezért érdemes lenne felkeresnie egy szakembert.

A költözéssel kapcsolatban: azt írja, nem számíthat édesapja támogatására. Ha jól értem, még vele él. Legyünk reálisak: amennyiben tőle támogatást (sem anyagi, sem lelki értelemben) nem kap, akkor miért ne tehetné meg azt a lépést, hogy elköltözzön, és önálló életet éljen?

Tény, hogy az önálló élet felelősséggel jár, de hiszem, hogy Ön képes rá. Természetesen abban az esetben, ha a megfelelési kényszert hajlandó „lecserélni” a felelősségvállalásra. Véleményem szerint az önként vállalt felelősség sokkal kényelmesebb, mint a másoknak való megfelelés. A felelősség vállalása szabadságot ad.

Üdvözlettel:
Herceg Attila