Tisztelt Címzett! A 2 éves kisfiammal kapcsolatban lenne kérdésem. Van egy hasonló korú barátja, akivel egy házban lakunk, és a bölcsiben is egy csoportba járnak. Az a problémám, hogy úgy érzem, a kisfiam túl sokat utánozza a másik kisfiút, ha ? motorozik, akkor az én fiam is csak azt hajlandó csinálni, mindig mindben követi - és természetesen f?leg a sok butaságban is. Ha másik gyerek kavicsot eszik, akkor ? is, pedig tudja, hogy azt nem szabad. Az zavar, hogy olyat dolgokat csinál, ami magától soha nem jutna eszébe, pl. elkezdeni a falat nyalogatni, meg az asztalon ugrálni. A szomszéd kisfiú elég hiperaktív, néha agresszív is, az én kisfiam meg ezzel szemben visszahúzódó, csendes és nyugodt. Emellett az elmúlt pár napban azt is észrevettem, hogy úgy beszél és azokat a kifejezéseket használja, amit a másik kisfiú használ. Aggódnom kéne, vagy hogyan lehetne ezt kezelni? Már beszéltünk vele err?l, hogy nem kell mindig azt csinálnia, mondania, amit a másik, de nem történt túl sok változás. A bölcs?dében is észrevették ezt a gondozón?k, de azzal nyugtattak, hogy azért vannak önálló gondolatai az én gyerekemnek is és játszik másokkal is a bölcsiben, de tény hogy 80 százalékban ragaszkodik a szomszéd kisfiúhoz. Az lenne még a kérdésem, hogy ezek után jó ötlet ?ket egy óvodába íratni? (Mert az volt a terv és területileg is egy óvodába tartoznak). Válaszát el?re is köszönöm, B
Csak azt csinálja, amit a barátja
Kedves Berni!
Életkorilag teljesen normális, ha a kétévesek utánozzák egymást, emiatt nem izgulnék. Sajnos (vagy nem sajnos?) sokszor van úgy, hogy a gyerekünk nem a mi szájízünk szerint barátkozik. Az is el?fordul, hogy kifejezetten rossz hatással van egyik gyerek a másikra, de bizonyos életkorokban egyszer?en csak olyannyira idomulnak egymáshoz a gyerekek, hogy átveszik egymás szokásait, mozdulatait, hanghordozását.
Azon túl, hogy az ember csendben fohászkodik (mikor a kislányom egy ovistársa hangján prüntyögött hónapokig, én mindig csak azt mantráztam magamban: „hess, ki a lányom szájából!”), ebben a kicsi életkorban egy dolgot tehetünk még: kissé lazítani a monogám barátságon, és más gyerekekkel is helyzetbe hozni. Szóval, ha egy óvodába is kerülnek a kisfiúk, közös játékra meg lehet majd hívni két-három másikat is, hogy legyen lehet?sége a fiának másokhoz is kapcsolódni. Hogy aztán hogyan alakulnak ezek az együtt játszások tényleges barátságokká, azt most még lehetetlen lenne bejósolni.
Sok sikert kívánok az ovis évekhez!
Üdvözlettel – Kiss Kinga
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
