Csak a kötelez? kommunikáció a gyerekek miatt...

Párommal 6 éve vagyunk együtt. Nem vagyunk házasok, papíron még csak nem is egy a lakcímünk. Van egy 4 éves kislányunk meg egy 2 éves kisfiunk. A kisfiunk születésekor új házba költöztünk vidékre. Nekem van egy lakásom, el?tte ott éltünk, most ki van adva, és a pénzt félreteszem (próbálom) a gyerekekre, a jöv?jükre. Párommal szépen lassan eljutottunk odáig, hogy szinte már nem is beszélünk. A gyerekeket imádjuk mind a ketten, egymással sincs igazán baj, csak ahogy telnek a napok/hetek/hónapok, egyre inkább csak a kötelez? kommunikáció a gyerekek miatt... már egymásra szinte nem is fordítunk id?t! Szétválni nem akarnánk, de ha ez így megy, az lesz a vége, hogy egyikünk másnál keresi a figyelmet!! Mi a teend?nk?

Kedves Rotelia!

Az els? kérdés, ami eszembe jutott, hogy vajon mindketten látják-e, érzik-e ezt a problémát, vagy Ön az, aki szenved ebben a helyzetben. Mert az els? lépés az lenne, hogy születik egy közös elhatározás a helyzettel kapcsolatban. Egy közös problémabelátás, és egy közös cél és irány. Bár általános recept nincs, így miel?tt bármit írnék, azt javaslom, beszéljék meg, hogy mi hozhatná Önöket közelebb egymáshoz. Az esetek többségében ezek közös élmények. Mit csináltak a gyerekek el?tt szívesen közösen? Volt valamilyen hobbijuk? Szívesen kipróbálnának valami újat? Segíteni szoktak a rendszeres elfoglaltságok, hiszen azok alól nehezebb kibújni a mindennapok mókuskereke közepette.

Két kicsi gyerek mellett valóban nem könny? elszabadulni, de heti egy fél nap olyan befektetés, ami az egész család számára megtérül. Ha nincs segítség, akár érdemes bébiszittert felkeresni.

Érdemes minél el?bb egy közös irányt kit?zni, mert valóban, az érzelmi ?r nagy teher. Ha pedig úgy érzik, hogy a kialakult távolságot ketten kevesek leküzdeni, érdemes felkeresni párterapeutát. Ezek a kapcsolati krízisek nagy lehet?séget tartogatnak, ha sikerül épít? irányban változni. Hatalmas er?t ad a kapcsolatnak, ha megéljük, hogy egy ilyen nehézségen is átlendültünk.

Sok sikert kívánok,

Kovács Réka