5 éves kisfiamnál nehezményezik az óvón?k, hogy túlságosan besz?kült az érdekl?dési köre. Jelenleg csak a g?zmozdonyok érdeklik, állandóan azokról beszél – megjegyzem, a korához képest nagyon magas szint? tudással rendelkezik róluk –, és a játékában is mindig ezek játsszák a f?szerepet (? is egy g?zös, az ovistársai együtt a g?zösóvodába járnak, tehát a szerepjátékban is mindig megjelenik ez a téma).
Én nem gondolom, hogy ez probléma lenne, mert közben részt vesz a vele egykorú gyerekek játékában, nem szigetel?dik el, csak van egy téma, ami sokkal mélyebben foglalkoztatja, különösen azért, mert van egy bátyja, aki szintén a vasút szerelmese kiskorától kezdve, tehát ebben a közegben n?tt fel. Válaszát el?re is köszönöm! – Viktória
Kedves Viktória!
Szeretném megnyugtatni. A megérzései jók, abból, amit leírt, én sem gondolom azt, hogy gond lenne a gyermeke érdekl?désével.
De egy kicsit b?vebben is kifejteném, hogy miért gondolom. (Sajnálom, hogy nem tudom részletesebben, hogy az óvón?k mire alapozták az aggodalmukat, és mit tanácsoltak Önnek, mert így csak a megérzéseimre hagyatkozom.)
A kérdésében, az óvón?k figyelmeztetésében, az Ön indokaiban is ott lappang, hogy egy autisztikus tünet e az, amit a kisfia csinál?
Sajnos gyakran tapasztaljuk azt, hogy egy-egy pszichés probléma, fejl?dési rendellenesség esetében a gyermekekkel foglalkozó feln?ttek részismeretekre hagyatkozva állítanak ki diagnózist, vagy utalnak bizonyos problémákra, amivel a szül?nek foglalkoznia kellene. Gyakran alaptalanul meg is ijesztve ?ket.
(Tisztelet a kivételnek, és köszönet a jó szem? pedagógusoknak, akik id?ben meglátják viszont a valódi problémát és a fejlesztési szükségletet.)
Sokszor egy-egy tünet (ez gyerekek estében különösen igaz), csak átmeneti jelleggel mutatkozik, hamar átalakul, s?t egyik napról a másikra meg is sz?nik. Az, hogy a kisfia 5 éves korában különleges érdekl?dést mutat a vonatok iránt, még nem jelent önmagában problémát.
Az autisztikus tünetek harmadik nagy csoportjának (a rugalmas viselkedésszervezés és érdekl?dés zavara) leírásakor valóban szokták példaként említeni intenzív és behatárolt érdekl?dési körként a vasút kitüntetett fontosságát és ismeretét. Azonban a diagnózis megalkotásához két másik tünetcsoport jellegzetességeit is meg kell tudnunk figyelni: a reciprok kommunikáció sérülését és a kölcsönös társas kapcsolatok sérülését. El?bbi lényegében furcsa, a megszokottól eltér? reakciókat jelenti a kommunikációban – sajátos beszédmodort, fura szóalkotásokat, testtartást és gesztusokat, gyakran ismételt szófordulatokat, általában nehézséget a kölcsönös beszélgetés felépítésében. Az utóbbi alatt annak a képességnek a hiányát értjük, hogy az emberi kapcsolatokban a gyermek kezdeményez? legyen, igénye legyen az öröm és a fájdalom megosztására, a közösségi tevékenységekre. E tünetcsoport fennállásakor a gyermek nem képes felmérni a társas helyzet jelentéseit, jellemz?en a konkrétumokat tudják megragadni és a szituáció mások számára érzékelhet? érzelmi jelentése számunkra nem felfogható vagy nehezen értelmezhet?.
Abból, amit a levelében megfogalmazott, nem olvastam ki semmi olyat, ami a fentiekben említett kommunikációs és szociális deficitre utalna. S?t azt írja, hogy a gyermeke kifejezetten örömmel játszik az óvódás társaival, bevonja ?ket a saját érdekl?dési körébe és szervezi, irányítja is a játékot – máskülönben nem m?ködne a „g?zösovi”.
Az is sokszor megfigyelt jelenség, hogy a kisebb testvérek szeretik utánozni a nagyobb testvérüket – és ebben a lelkesedésükben is egy nagyon fontos kapcsolódási igény van.
Hogy teljesen megnyugodjon, azt tudom javasolni, hogy játszanak otthon családilag közösen „g?zös családot”. Ha a játék közben a gyerekek és feln?ttek együtt tudják a fantáziájuk mentén közösen sz?ni a történetet, és közben jól mulatnak, akkor semmi oka az aggodalomra. És ha van egy ilyen meghatározó családi élményük, abba sokkal könnyebb akár egy új témát, érdekl?dési kört is becsempészni, ha netalántán maguk is kicsit unnák már a g?zösöket.
Üdvözlettel: Majoros Andrea
