A depresszió összes tünetét produkálja...

A problémám ott kezd?dik, hogy párom 2016 októberében elhagyott. Ezt megel?z?en már volt arra utaló jel, hogy depresszióban szenved. Hangulatingások, de egyszer ilyen "mindenre képes vagyok, enyém a világ", máskor meg az a "minden rossz, meg akarok halni" dolog. Valószín?leg közrejátszik, hogy anyukája 2015 februárjában elhunyt. Ezt megel?z?en 2005-ben balesetben elhunyt a kishúga, amit pszichológus segítségével dolgozott föl, majd apukája öngyilkos lett 2006-ban. A szül?k alkoholisták voltak, verték ?t stb, de ennek ellenére ? nem iszik, tanul, dolgozik. 2011-ben 13 év barátság után lettünk egy pár. Majd jól meg is voltunk egészen 2015 novemberéig, amikor nekem be kellett mennem a klinikára, ahol felfedeztek egy cisztát, amit m?teni kell, ebb?l jött nekem egy endometriózis, gyermekünk csak lombikkal lehet, addig hormonkezelés - szerintem ez is megviselte, majd 2016 áprilisában m?töttek engem méhnyakrák-gyanúval, ami mint kiderült, csak gyulladás volt, de addig is az a 4 hét szörny? volt, ez is megviselte.
A lényeg, november-decemberben nem beszélt velem, majd január óta néha hívott, most áprilisban pedig eléggé közeledett, aminek nagyon örültem, mert imádom ?t. Most vasárnap megint depis volt, hívott és közölte, neki nem kellek mint n?, csak mint barát. Szexuális vágya szinte egyáltalán nincsen, folyamatos, szinte óránkénti a hangulatingadozása, nagyon ijeszt?. Ha szóba merem hozni az orvost, rögtön ordít, hogy ? nem beteg. Utánanéztem és a bipoláris mániás depresszió ÖSSZES tünetét produkálja.... Hogyan vegyem rá, hogy elmenjen orvoshoz? Így ? is és én is tönkremegyünk. El nem hagyom, mert nekem ? a minden...

Kedves EstherAmare!

Amit elmond a párja élettörténetér?l, az b?ven elég ahhoz, hogy világos legyen: szakszer? segítségre van szüksége, mégpedig minél el?bb. Ennyi traumatizáló életesemény feldolgozásához, testileg-lelkileg egészséges, elégedett élet kialakításához ezt nem érdemes, nem fogja tudni elkerülni... Ön ne szégyellje, ne sajnálja, hogy önmaga erre nem képes, vagy nem elég! Rengeteg mindent kell itt a helyére tenni, és ennek csak egy része az, amiben Önnek közvetlenül dolga van.

A párja életében több, rendkívül traumatikus veszteségélmény épül egy alapvet?en is megnehezített kapcsolati alapra, amit az elhanyagoló, bántalmazó szül?kkel élt meg. Mindez a személyiségfejl?dését nagymértékben befolyásolta. Mindezen eseményeknek az ? életszemléletére, kapcsolatalakítására gyakorolt károsító hatásain elmélyült, hosszú távú pszichoterápiás munka nélkül szinte lehetetlen változtatni.

A legutóbb az tette próbára csapzott megküzdési képességeit, hogy még Önt, az Önnel nagy nehezen kialakított pozitív jöv?képet is veszélyben látta, fel kellett készülnie arra, hogy talán Önt is elveszíti... könnyebb lehet ehelyett inkább úgy döntenie, hogy elhagyja - így visszaszerezheti a kontrollt a veszteség felett, nem úgy, mint korábban.

Amit Ön tehet, az els?sorban az, hogy kifejezze az érzéseit a párja felé, hogy ? láthassa, hogy Önre milyen hatással van az ? viselkedése, hangulatingadozásai. Hiszen az ? felépülését, egyben a kapcsolatuk meger?södését a hiteles érzelemkifejezésen nyugvó kommunikáció lesz képes megalapozni. Ha ez irányban el tudnak mozdulni, talán a párja is egyre jobban megérti majd, hogy Ön szerint miért lenne szükségük (pl. pár-, ill. családterápiás) segítségre - és könnyebben el tudja majd fogadni.

Ugyanakkor az a döntés, hogy Ön mindezt "bevállalja-e", az Ön saját döntése. Lehet, hogy az ebben való tisztánlátáshoz (pl. mivel járhat egy ilyen m?ködéssel bíró emberrel hosszú távon együtt élni, hogyan kerülje el Ön a "megment?" szerepet, stb.) is érdemes pszichológusi segítséget kérnie. 

Üdvözlettel

Simon Sarolta