Egy darabig nagyon jól m?ködött minden...

Mikor párommal megismerkedtünk én egyedülálló voltam, ? pedig házasember. Sokáig nem akartam többet t?le, tekintettel a helyzetre, majd rá egy évre összeköltöztünk. Az érzéseir?l ? nem igazán tud beszélni, annyit tudtam, hogy folyamatban van a válás, persze se id?pont semmi konkrétum nem volt. A köztünk lév? kapcsolat nagyon jó volt, mindketten úgy éreztük, hogy egymásnak lettünk teremtve. Miután összeköltöztünk, én munkahelyet is váltottam a távolság miatt, az életem 180°-os fordulatot vett, minden téren, mindezt a kapcsolatunkért áldoztam be. Egy darabig nagyon jól m?ködött minden, majd szépen elkezdtek romlani a dolgok. Minden idejét a hobbijának szentelte, én pedig egy csepp támogatást nem kaptam lelkileg, pedig próbáltam er?s maradni és megszokni a környezetváltozást. Nem voltak közös programjaink, a családjának sosem mutatott be, de még csak a barátainak sem, a magánéletér?l semmit sem tudtam. Éreztem, hogy nem ?szinte, van a háttérben valami, hisz nem normális, hogy nem kommunikálunk. Tudtam, hogy szinte napi szinten beszél az exével, velem meg nem, ez nagyon idegesített, hogy mir?l vagy egyáltalán minek (vasárnap éjszaka..).
Mindez odaáig fajult, hogy én mondtam, ha továbbra is így haladnak a dolgok, én elköltözöm, mert boldogtalan vagyok, ezt nem bírom idegekkel, és egyoldalúnak érzek mindent. ? szinte helyeselt, és különösebb indoklás nélkül mondta, hogy igazam van, de ? nem ezt várta t?lem, azért viselkedik így, persze semmilyen konkrétumot nem mondott. Eltelt pár hét várakozó üzemmódban, ami szinte teljesen kikészített, de azóta megbeszéltük hogy tényleg vége. Persze azóta sem tudok semmit a magánéletér?l, feltételezem, hogy még mindig nem történt semmi, amikor rákérdeztem, hogy hogy haladnak a dolgok, csak annyit f?zött hozzá, hogy folyamatban van. Nem indokolta különösebben a döntését, még csak azt sem mondta, hogy próbáljuk meg megbeszélni a dolgokat, kicsit mintha még én er?ltettem volna, hogy egy próbát megér, ha már ennyire jó volt el?tte minden és egymásra találtunk. Megkért, hogy ne magamat hibáztassam, mert ? nem tudott megbecsülni. Én pedig továbbra is magamban keresem a hibát, hogy mi az, amit másképp várt t?lem, amit elrontottam, és ennyire kiábrándította - azok után, hogy látta, mennyi áldozatot hoztam értünk.
Igazából valahol tudom, hogy az a feszültség, ami köztünk volt, hosszú távon csak még jobban kikészítene, hiszen én is állandó hangulatingadozással küzdöttem emiatt, de azt is tudom, hogy ha ?szinte lett volna hozzám és megbeszélünk mindent, nem alakultak volna így a dolgok, és tényleg megtalálhattuk volna egymásban azt, amit kerestünk.
Feltételezem, hogy ? vissza fog menni az exéhez, már csak a közös albérlet miatt, amit nem tudna egyedül fenntartani, vagy talált mást magának. Csak nem értem, mire volt jó ez az egész, vagy egyáltalán hogy tud ilyen hazugságokban élni és mindent elnyomni magában. Azzal sem lenne gond, ha meggondolta magát és mégis visszamenne, de még mindig egy
korrektebb válasz, mint hogy engem tesz tönkre.
Én próbálom nem magamat hibáztatni, de sajnos nagyon nehéz így, hogy nem beszél és nem válaszol semmire. Kezd már idegesíteni annyira a dolog, hogy lassan úgy érzem, én fogok mindenkinek kitálalni, de ez nem én vagyok, nem szeretnék senki dolgába sem beleavatkozni, pedig annyira megérdemelné.
Szeretném kérni a véleményét, hogy Ön szerint mit kéne tennem, hogy bölcsen és okosan léphessek ki ebb?l? Köszönöm.

Kedves Kérdez?!

Nem egy olyan történettel találkoztam már, ahol a párkapcsolat mindössze addig m?ködött „jól”, amíg a felek nem léptek tovább, és nem helyezték a kapcsolatot magasabb szintre – gondolok itt az összeköltözésre, a közös életre. A közös élet természetesen számos új helyzet elé állítja a párokat, ami a korábbi „lazább” kapcsolatban még nem jelent meg. Ez mindkettejüknek szokatlan és gyakran kellemetlen lesz, ezért meg kell tanulniuk az új helyzetekhez alkalmazkodni, azokat közösen kezelni.

Levele alapján úgy gondolom, hogy a volt párja nem tudott, vagy nem akart igazán alkalmazkodni az új helyzethez. Talán kapaszkodót keresett, félve attól, hogy elveszíti azt, amit eddig biztosnak hitt. Ennél nagyobb gond az, hogy az érzéseit, gondolatait nem kommunikálta – így pedig a kapcsolat nem tartható fenn.

Annak valóban nem látom értelmét, hogy beleavatkozzon a férfi magánéletébe, vagy annak, hogy kiteregesse a szennyest. Ezzel mindkettejük helyzetét megnehezítené, s önmagát is megalázott helyzetbe hozná.

Véleményem szerint a legbölcsebb dolog „angolosan távozni”. Emelt f?vel, tanulva az esetb?l, levonva a konzekvenciákat – s mindeközben megtartva a saját méltóságát.

Üdvözlettel:
Herceg Attila