Egy házban - válás után, 3 gyerekkel

Augusztusban "szakítottam" férjemmel, az indok jelen kérdés esetén irreleváns. 3 gyermekünk van (egy 6,5 éves és két 5 éves), miattuk, illetve anyagi problémák miatt egyel?re egy házban élünk, külön szobában. Decemberben új párom lett, akit a gyerekek és a "férjem" is ismert korábban is. A gyerekek szeretik, menni akarnak hozzá, szeretnék, ha  jönne, hívják telefonon, emlegetik, stb. Most "férjem" kitalálta, hogy a gyerekekre rossz hatással van a párom jelenléte, nem akarja, hogy a párom találkozzon velük, mert a gyerekek láttak minket csókolózni. Azt akarja, hogy addig ne találkozzanak, míg ? el nem költözik, ami legalább fél év. Mi a jobb a gyerekeknek? Ha láthatják páromat, vagy hogyha hosszú ideig nem látják, majd apjuk költözése után újra képbe kerül?

Kedves Timike!

H?, itt aztán jól össze vannak keveredve a dolgok, meg a hangsúlyok!

Vajon hogy lehet irreleváns a férjével, három gyermeke apjával való "szakítás" (most akkor ez egyáltalán szakítás, vagy sem?!) oka? Olyan, mintha súlytalannak tekintené ezt az ügyet. Pedig igenis hatalmas súlya van mindannyiuk, beleértve a kisgyermekek lelki életét, további sorsát illet?en. Mérgez? helyzet, ha úgy kell együtt élniük, hogy a kapcsolatuk megromlott. Szinte lehetetlen olyan kereteket kidolgozni, amelyben mind a ketten megélhetik méltóságukat, szabadságukat, és ki-ki foglalkozhat a benne dúló érzelmi viharral, gyászmunkával. El is váltak, meg nem is - tulajdonképpen tehát még nem váltak el. A férje hivatalosan a férje, egy házban élnek, közösen nevelik (?) a gyerekeiket - egy ilyen felállásban a függetlenség igen nehezen valósítható meg.

Az a formája meg aztán pláne, hogy Ön új párkapcsolatot alakítson ki, ráadásul, hogy új párját behozza ugyanerre a helyre! Nagyon gyorsan történt minden, nem hiszem, hogy bárki érzelmileg már alkalmazkodott volna az új helyzethez - ami ráadásul átmeneti, tehát még nem is lehet megnyugodni benne, számba venni és elengedni a veszteségeket, felépülni, továbblépni. A gyerekek, akik ráadásul kiszolgáltatottak a szüleik érzelmi szétválásának, még nehezebben élhetik meg ezt a helyzetet. Ugyanakkor hirtelen már egy másik férfit kell elfogadni, szeretni, amikor még szinte azt se fogták fel, hogy apával átalakul a kapcsolatuk. Mert persze ? az apjuk marad, míg a világ világ, de rengeteg dilemmával, rossz érzéssel, lojalitás-konfliktussal kell most magukban megküzdeniük.

Ön meglehet?sen érzelemmentesen írja le a helyzetüket - ezt egyfajta védekezésként fogom fel. Vajon Önben milyen viharok dúlnak? Meg tudja-e ezeket valakivel osztani, aki érdek nélül Ön mellett áll? A párja biztosan érzelmi támaszt jelent az Ön számára, de jelenlétét ebben a családi közegben (mert együttélésük egyel?re feltétlenül az!) még igen korainak tartom. Most az a legfontosabb, hogy Ön a férjével való elválást rendezze, kapcsolatukat újrastrukturálják; hogy megtalálják, hogyan tudnak párként méltósággal elválni, de szül?ként továbbra is együttm?ködni; és hogy a gyermekeit is segítse érzéseik kifejezésében, az új élet rendjének elfogadásában. Minden más csak ezután következhet.

Üdvözlettel

Simon Sarolta