Egyik percr?l a másikra kezelhetetlenné válik

Kétségbeesett anyukaként tanácsukat és segítségüket szeretném kérni. Kisfiam 4 és fél éves óvodás. A problémám az, hogy az egyik percben még nagyon jól együttm?köd? gyermekem minden kiváltó ok nélkül szinte az egyik percr?l a másikra kezelhetetlenné válik, de olyan szinten, hogy ordít, kiabál, verekszik, harap, és sem a szép szó sem a veszekedés, a ráhagyás sem hoz eredményt. Borzalmas agresszió lesz ilyenkor úrrá rajta. Van, hogy napokig nem jön ez el?, viszont van, mikor naponta többször is. Az óvodában nem ismerik ezt az énjét, ott fegyelmezett és ha el?fordul néha, hogy rá kell szólni, rendreutasításra beáll a sorba. Pedagógusként és nem fiatal szül?ként nagyon tanácstalan vagyok. Nem számítunk kezd? szül?knek sem, hisz van egy 17 éves testvére, akivel fele gondunk sem volt. Ha idehaza fordul el? vele ez a kitörés, próbálom nem figyelembe venni, átnézek rajta, de ha társaságban vagyunk, lehetetlen ezt kivitelezni. Az óvónénik szerint értelmes, tanulékony kisfiú, pl.  ért már az órához, ismeri a kétjegy? számokat és nagyon jó az emlékez?képessége. Ha ez csak hiszti, akkor megnyugodnék, mert lassan kinevelhet? és kin?het? lenne, de ami engem nagyon nyugtalanít, hogy minden kiváltó ok nélkül, nagyon hirtelen történik a hangulatváltása. Kérem, segítsenek, mitév?k legyünk!!!???

Kedves S. Szilvia!

A kisfia esetében megjelen? dührohamokról annyit tudunk, hogy random jelennek meg, és agresszióban, kiabálásban, ellenkezésben jelentkeznek. Az egy fontos részlet, hogy az óvodában ezt az oldalát nem ismerik. Jó kiindulópont lehet ahhoz, hogy kiderítsék, valójában mi a baja. A sorokat olvasva szerintem sem hisztir?l van szó, hanem valamilyen bels? rossz érzése, konfliktusa jelenik meg ilyen eltúlzott, széls?séges formában. Így ha sikerült azt megérteni, hogy mi is lehet a baja, mi váltja ki, akkor könnyebb lesz megtalálni a módját, hogyan kezeljék. Ebben segítségükre lehet az is, ha végiggondolják, mi m?ködik másképp az óvodában, mint otthon. Mennyire vannak szabályok itt és ott? Mennyi mindenhez kell alkalmazkodni? Mennyire vannak következmények és következetesség? Mennyi lehet?ség van csak úgy játszani és ‘tombolni’? A különbségek arra is adhatnak választ, hogy mi váltja ki ezeket a reakciókat, és arra is, hogy esetleg milyen reakció válhat be.

Ahogy írta, az ilyen helyzetekben ésszel, logikával nem lehet hatni a gyerekekre. Átjárja ?ket az érzés, vagy impulzus, amit épp megélnek. Akár meg is ijedhet t?le, hogy ez olyan er?s, hogy még a feln?ttek sem tudják kezelni. Én els? körben megpróbálnék az érzésére reagálni. Ez vélhet?en a düh. Mit?l lett dühös, mi bántja, mit érezhet, és hogy lehet ebben megvigasztalni, testi kontaktussal (szemébe nézve, átölelve, megsimogatva) lenyugtatni. Tudom, hogy adott helyzetben ez nagyon nehéz, mert furcsa a gyakorlatlan kisgyereket látni egy dühöng? kisfiúban. De talán pont ett?l meglep?dik, átfordul. Persze van olyan gyerek, aki ezt a fajta reakciót teljesen elutasítja, és ellöki, megharapja, stb. a segítségére siet? szül?t is. Akkor érdemes id?t hagyni neki, kivonni kicsit az adott helyzetb?l, hogy csendben, nyugalomban lecsillapodjon. Az Önök közeledését ha el is utasítja, biztos érzékeli, hogy jót akarnak, és nyugodtságot adnak át, ami ?t is segíti.

Amikor sikerült átlendülni, nem azonnal, de nem is sokkal kés?bb egy pár szót azért érdemes beszélni róla: mire emlékszik a kisfiuk, mond-e valami magyarázatot, meg tudják-e együtt találni, hogy mi az az érzés, ami megjelent? Így kés?bb esély nyílik arra, hogy észrevegyék, mikor kezd?dik a folyamat, mikor csap át ebbe a dühöngésbe, és esetleg már a kitörés el?tt hogyan lehetne meggátolni? Persze ezeknek id? kell, nem lehet elvárni az els? pár alkalommal a sikert. Mindig egy kicsit közelebb lehet jutni a megértéséhez, és ezáltal a kezeléséhez.

Üdvözlettel

Standovár Sára