26 éves, dolgozó lány vagyok és az életem értelemnélküliségének érzésével küzdök. Már egy ideje foglalkozom önismerettel, így számos elakadásommal és traumámmal dolgoztam már (szakember segítségével), és talán pont emiatt nyomasztó igazán, hogy nem tudok kilépni ebb?l a fáradt értelemnélküliség-érzésb?l. A szakmámban dolgozom (biomérnökként), de a nyári id?szakban elég kevés a munka, és csak tengetem a napokat. Mindig várok valamire, vártam a nyárra, hogy vége legyen a munkán kívüli kötelezettségeimnek és "szabad" lehessek - nem segített. Várom a hétvégét, a barátokkal való találkozást, programot - csak a pillanatban segít. Vártam a szerelmet - s most hiába vár rám egy csodálatos férfi, nem tudok igazán kapcsolódni.
Mintha id?r?l-id?re kiemelkednék a magányos, sötét depresszióból, de az mindig és újra visszahúzna, mintha az lenne az "alaphangulatom". Életer?m és életörömöm alig. Öngyilkossági gondolataim vannak, de soha nem tenném meg - viszont sok értelmét sem látom az életemnek.
Tudom, hogy ezekre a kérdésekre ilyen felületen nem lehet választ kapni, ezért egy egyszer?bbet szeretnék kérdezni. Vajon mindebb?l ki tudna-e lendíteni egy munkahely-váltás, valamilyen környezeti változás? (A gondolati váltással sajnos nem boldogulok egyedül, a mélység mindig visszahúz.) Mostanában napokig nincs feladatom a munakhelyemen, szinte 5 mondatnál
többet nem szól hozzám senki. Tudom, hogy ez is b?ven hozzájárul az értelemnélküliség érzéséhez, hiszen értékes munkaer? lehetnék, hozzá tudnék tenni a világhoz. Önmagában az ingerszegény munkahelyi környezet lehet-e egy ilyen mélység? depresszió oka? És ha a világomat magam teremtem a gondolataimmal, hogyan teremtsek magamnak más világot, ha teljesen "elszegényedtem" már gondolatilag? Válaszát el?re is köszönöm!
Kedves Hölgyem!
Próbálok az "egyszer?bbre" válaszolni, de nem érhetem be az eldöntend? kérdésre adható válasszal... A munkahelyváltás, illetve valamilyen környezetváltozás feltételezhet?en jó hatással lenne a hangulati életére, átmenetileg jó eséllyel. Egyetértek abban is, hogy a gondolati váltás önmagában nagyon nehéz: nem érdemes magát hibáztatnia azért, hogy a "mélység visszahúzza"!
Ugyanakkor ez a "mélység" az új körülményeket megszokva, illetve az újszer? ingereket saját magán átsz?rve ugyanúgy megtalálná - és talán ezért is írt ezzel kapcsolatban ide.
Arra kérem, hogy ne ostorozza magát ilyen leegyszer?sít? frázisokkal - bels? és küls? világ folyamatosan egymásra hatnak, olykor az egyik, máskor a másik "irányból" lehet könnyebben elérni a kívánt változást.
Tehát két irányban is érdemes lenne elindulnia: bátran felfedezni, hogy hol, miképpen tudna "hozzátenni a világhoz", ami értelmet adna munkatevékenységének, amelyben jobban átélhetné saját hatását, közvetlenebb visszajelzéseket kaphatna. Emellett ismét ideje lenne elmélyülnie valamilyen önismereti vagy terápiás munkában, ami támogatja er?forrásai tudatosításában, meglév? értékei elismerésében, eligazítja kapcsolatai reálisabb, örömtelibb megélésében. Választhat valamilyen új, akár kihívást tartogató módszert, hogy tágítsa komfortzónáját - hiszen a paletta igen széles az egyénit?l a csoportmódszerekig, a verbális terápiáktól a zenét, mozgást, táncot is alkalmazó technikákig. A pszichodráma is megfontolandó! Továbbá tájékozódásként jó szívvel ajánlom az egzisztenciális pszichoterápia irányzatát, ezen belül is Irving Yalom munkásságát.
Attól óva inteném, hogy gyökeres változásban reménykedjen világlátását, alapbeállítódását illet?en. De ha képes lesz az Ön számára kellemesebb, meger?sít?bb, jutalmazóbb feltételeket találni, megtartani, az segítheti der?sebb, nyugodtabb mindennapok felé.
Üdvözlettel
Simon Sarolta
