A párommal két gyermekünk van, egy 3,5 éves kisfiú és egy 8 hónapos kislány. A kisfiunk értelmes, a koránál intellektuálisan jóval fejlettebb gyermek (500-ig gond nélkül számol, háromjegy? számokat angolul is tudja, pár bet?s szavakat összeolvas...) ?sszel kezdte az óvodát, és azóta vannak apróbb, teljesen természetes "rosszalkodásai." Dobál apróbb tárgyakat, nem fogad szót els?re; néha kiabál, de ez szerintem teljesen természetes viselkedés egy ilyen kis gyerekt?l.
Ami viszont a problémám, hogy a párom borzasztóan agresszíven viselkedik ilyenkor vele. Ha már nem ugrik a gyerek az els? szavára, kiabál vele, fenyegeti ( "jó, akkor kidobom a kukába a játékodat, jó, akkor itthon maradsz..."), ha valamit háromszor kérdez meg a kisfiunk, már türelmetlenül, indulatosan válaszol neki. Ilyen helyzetben már kezet is emelt rá, meg nem ütötte még. Egyébként más helyzetben sosem láttam ?t ilyen agresszívnek, de ez elkeserít?. Többször beszéltünk már róla, ? azt gondolja, hogy 'nem kell mindent ráhagyni a gyerekre', és hogy így kell nevelni, nem hajlandó ezen változtatni. Nem hajlandó pszichológushoz sem fordulni. Nekem már minden alkalommal görcsben van a gyomrom, hogy megint mikor fog valami apróság miatt veszekedni a fiunkkal. Mit tehetnék?
Eleven gyerek, agresszív apa
Kedves Kiscsillag!
Nagyon nehéz helyzet, amikor a gyermekek nevelésében eltér? igyények, szempontok merülnek fel, rengeteg konfliktus forrása ez a párkapcsolatban, a szül?i szerepben.
Érdemes lehet megpróbálni más szemszögbe helyezni a problémát a párja számára: az Ön és a gyermek oldaláról közelíteni. Nem a nevelési elvek mentén haladni, hanem azt hangsúlyozni, hogy Ön hogy érzi magát, amikor a fiúra förmed. Elmondani neki, hogy Ön ilyenkor mit érez, és már csak ezért is próbáljon meg otthon máshogy „rendet rakni”. A szempontváltás másik oldala, ha megkéri a párját, hogy képzelje magát a fia helyébe. Mit gondol, milyen lehet úgy gyereknek lenni, ha minden apróságét rám förmed az apukám. Hogy néha csak azért kérdeznek meg valamit többször a gyerekek, mert figyelemre vágynak, mert felnéznek a szül?re, és szeretnének a társaságában lenni. Meg is kérdezheti a párját, hogy milyen emlékeket szeretne a fiának adni a gyerekkorából.
Remélhet?leg a szempontváltások segítenek a párjának megérteni, hogy a szül?i kontroll mellett milyen más oldalai vannak a férj és az apa szerepnek. Ha azt érzi, hogy nem a véleménye, az alapértékei van támadva, akkor talán hajlandó lesz az eszközein változtatni, ha az elvein nem is.
Sok sikert kívánok,
Kovács Réka
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
