Szeretném a tanácsát kérni a jelenlegi problémánk megoldására! Ha nem haragszik, kicsit részletesebben írom le , hogy minél többet át tudjak adni jelenlegi helyzetünkr?l! Megismertem a gyermekem apját 2015 októberében, majd a barátságból szerelem lett és mindkett?nk döntése által megszületett kisfiunk 2017-ben, Bendegúz. Gyönyör?, hatalmas óriásbébiként, aki mára már gézengúz lett és nagyon akaratos. Minden csodálatos volt az els? 3 hónapban a párom és köztem, aztán egyszer csak elkezdett késöbb hazajárni a munkából, állandóan fáradt volt és nem nagyon segített. Egyedül voltam a picivel egy olyan városban, ahol senkit nem ismertem, de miatta odaköltöztem. Mindennap arra vágytam, mikor ér haza, hogy legalább tusolni tudjak vagy egyáltalán elmenjek wc-re, legyen 5 percem szusszanni.
Mélységes, tiszta, ?szinte szeretettel szeretem a kisfiamat, és nem volt probléma a mindennapos gondozása számomra, inkább csak egyszer?en szerettem volna, ha többet van velünk!! Többször mondtam neki, de mindig azzal magyarázta, hogy a f?nökének meg kell felelni stb.
Aztán titkon reméltem, megkéri a kezem, de már akkor tette ezt, mikor nem akartam... Eltávolodtam nagyon, olyan szinten, ahonnan nincs visszaút... Most kiderült, hogy megcsalt, és ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos
pohárban. A szétválasi folyamat nagyon változó, mert egyszer mindennek elmond a gyerek el?tt, hogy én kidobtam ?t és harcolnom kellene, ezt vállaltam stb., egyszer meg fenyeget, hogy elveszi Bendegúzt... A kicsi mára már, hiaba nem beszél még, de mindent ért és okos, értelmes fiúcska. Nagyon anyás. Az apjával egy bizonyos ideig elvan, de egy id? után nyugtalan lesz, csapkod, hisztizik...persze, hisz nem igazán szoktak össsze. Jelenleg 2 hónapja csak hétvégente jön haza az apuka, mivel új munkahelyen van és elment t?lünk.
Soha nem altattuk együtt Bendegúzt, de most, hogy távol van és hazajött hétvégére, beült mellénk altatásnál, és a pici elkezdte tolni kifelé és mutogatott az ajtó felé, hogy menjen ki. Nyilván nem én nevelem erre, hisz egyb?l azt mondtam, "apának ez most rossz, kincsem, szeretlek apa, de anyával szeretnék aludni" - közben megszakad a szívem a helyzet miatt, de SEMMI rosszat nem mondok a gyerek el?tt az apjáról, tudatosan figyelek erre. Most úgy néz ki, talán meg tudunk állapodni, hogy a pici velem lesz és hogy ? mennyi gyerektartást tud adni.
A kérdésem az lenne, hogy az apuka azt szeretné, ha 3 éves korától két hétig nála, két hétig nálam lenne a pici, mert szerinte ? is tudná nevelni, viszont belegondolni is sz?rny?, hogy két hétig nem láthatnám ?t. Szóval mennyire viselné meg lelkileg a kisfiamat, hogy két hétig apa viszi oviba, aztán én, és hogy elszakad t?lem, ? még olyan pici... Mondtam az apukának, hogy még pici ehhez, és sok ez az id? és akkor kezdené az ovit, elég nagy változás lesz az neki, amit meg kell élnie, feldolgoznia, de azt mondta, ha nem megyek bele, akkor találkozunk a bíróságon, és el fogja venni t?lem. Úgy érzem, a kisfiamnak meg tudom adni az érzelmi biztonságot, el tudom ?t és magamat is tartani, és szép környezetben fogunk lakni, mivel nemsokára költözünk. És megtehettem volna, hogy vidékre költözöm a szüleimhez, de inkább abba a városba megyünk, ahol apuka van jelenleg, mert nem akarom, hogy messze legyenek egymástól! De mégis félek, milyen lelki sérülést okozunk a kisfiamnak mindezzel.. .a veszekedések, a költözés és ha úgy lenne, ez a két hét ott, aztán velem id?szak?!
Mit tanácsolna, mire figyeljek, hogy a lehet? legkevésbé sérüljön? És hogyan tudnám meggy?zni az apukát, hogy ne akarja ezt a 2 hetes elvitelt? Nagyon szomorú a lelkem és végtelenül sajnálom, hogy nem tudtuk együtt végigvinni, de nem tudok megbocsátani az apukának.... Egyfolytában sírok, miután leraktam a picit.
Még nem vagyok depressziós és Bendegúzzal csoda minden nap minden perce, mosolygós. vidám, huncut szem? kisfiú, és nagyon kíváncsi és nyitott a világra! Szeretném biztosítani a lelki fejl?dését, és tudom, ha anya jól van, ? is
jól lesz!
