Két éve párkapcsolatban élek. A páromnak van egy négyéves fia, akit közösen nevelünk. A gyermeket az édesapja hetente viszi láthatásra, nincs rossz viszony sem köztem, sem a párom közt az apával. A gondok nálam lehetnek, mert május tizedikén lesz a gyereknek óvodai kirándulás és a párom kijelentette a volt férjének, hogy neki is el kellene mennie, vagyis ők hárman mennének, engem meg sem kérdezve. A párom állitja, hogy féltékenykedek, ami persze úgy is van, de az ami igazán bántó nekem, hogy még meg sem hívott engem, így kizárva érzem magam. A kérdésem az lenne ezzel kapcsolatban, hogy én reagálom túl a dolgokat vagy megengedhető a gyerek érdekében, hogy az elvált szülők közösen menjenek óvodai kirándulásra gyermekükkel, engem kihagyva? Beleférhet egy ilyen szituáció egy párkapcsolatba?

Kedves Norbert!

Amennyiben jól értelmeztem a kérdését, elsődlegesen arra kíváncsi, hogy egy kapcsolatba belefér-e egy ilyen helyzet. Erre a legegyszerűbb válaszom, hogy annak kell beleférne, amit Ön és párja beleenged és elfogad. Egészen furcsa dolgok is lehetnek a benne lévőknek természetesek. Nyilván Önöknél nem ez a helyzet, hiszen megfogalmazódott a kérdés. Én nem azt mondanám, hogy Önnél van a probléma, hanem azt, hogy Önnek okoz ez gondot, Önnek van elsődlegesen ezzel dolga. A kapcsolat szempontjából mindenféleképpen fontos, hogy tudjanak nyíltan beszélni arról, hogy ez zavarja Önt. Minél jobban meg tudja fogalmazni, hogy mi is a zavaró ebben a helyzetben, annál jobban lehet majd azon gondolkodni, hogyan lehet orvosolni vagy másképp reagálni. A féltékenységet emlegette, ami megjelenik érzésként. Emögött sok esetben a kapcsolatban vagy a másik elköteleződésében való bizonytalanság áll. Az Önök esetében nehezített a helyzet egy gyermekkel, aki mindig egy kapcsolódási pont lesz a korábbi kapcsolathoz. Ennek ellenére nem kell feltétlenül rossz viszonynak, feszültségnek lennie, ha mindenki tisztában van a szerepével. Úgy tűnik, hogy Önöknél egyértelmű volt eddig a helyzet, és letisztult, hogy kinek, mikor van helye, szerepe a gyermek és egymás életében. Egy hétvégi apuka, egy mindennap jelen levő anyuka a nevelőapukával. Az óvodai kirándulás egy új helyzet. Ebből nincs kettő, itt nem lehet ráhúzni egy az egyben ugyanazt a sémát, mint ahogy eddig működtek. Vagy egyikőjük megy, vagy a másikójuk, vagy együtt, vagy senki. Nem lehet másként osztozkodni, csak ha mindketten jelen vannak. Feltételezem, hogy nem szokott olyan helyzet lenni, mikor együtt viszik a kisfiút négyesben (három felnőttel) bármilyen programra, így párjának is új dilemmával kellett szembesülnie, amelyre ezt a döntést hozta. 

Ez a felállás, mint egyszeri kirándulás, nem feltétlenül lenne problémás, amennyiben mindannyian megtalálják a helyüket benne. A döntés meghozatalában ideális lenne, ha mindannyian, még akár második körben a kisfiú is benne lenne, hogy kiderüljön, kire számít ezen a kiránduláson. Egy ilyen beszélgetésben az Ön elképzelése is megjelenhetne, hogy mit is jelent ez a kirándulás.

Azt még azért fontos tudni, hogy egy gyermek, főleg addig, amíg a fantáziája erős, nagyon vágyik arra, hogy újra egyesítse a családot. Ez azt jelenti, hogy reményt kelt benne, ha bármi kis jelét látja a közös jövőnek. Nem tudom, hogy az Önök esetében mennyire aktuális éppen ez a dilemma a gyermekben, de mindenképpen érdemes nyitott szemmel-szívvel lenni felé, hogy ebből a helyzetből ne illuzórikus vágyak induljanak el, hanem értse, hogy mi a szerepe az adott kirándulásban a szülőknek. Ezt azonban az Ön félelme is befolyásolja. Így azt javaslom, feltétlenül beszélgessenek erről, hogy ne legyenek ki nem mondott félelmek és feszültségek, amiket a gyermek tovább kombinál, vagy esetleg a kapcsolatokra kihat. Mert önmagában ennek a helyzetnek nem feltétlenül kellene elmérgesedése egy ilyen jól működő rendszerben, ahol jól kijönnek egymással. Csak keressék meg az új szerepet az új helyzetben.

Üdvözlettel

Standovár Sára