Elveszettnek, üresnek és semmit ér?nek érzem magam

Mióta édesapám anyukája, a mamám meghalt három évvel ezel?tt, teljesen felborult a lelki életem. Soha nem tartottam magam mentálisan egészségesnek, mindig voltak hullámvölgyek az életemben, amiket f?leg a pubertáskornak és a társadalomba való beilleszkedésem hiányának tudtam be. Ezek a szociális fóbiák és "szerencsétlenkedések" nem igazán zavarnak, megtanultam velük élni, ha nem is kényelmesen. Viszont a családi tragédiák, melyek az említett nagyszül?m halálával kezd?dtek, és folytatódtak ugyanezen mamám férjének a halálával, majd pedig egy szeretett kisállat elvesztésével - melyért azóta is b?ntudatom van -, hatalmas fekete foltot hagytak a lelkemen, melyt?l nem tudok szabadulni. Se a párkapcsolatom, se az egyetem, se a hobbim nem kötnek le már, elveszettnek, üresnek és semmitér?nek érzem magam. Örömöt semmiben nem lelek hosszú távon, ideig-óráig boldognak érzem magam, aztán visszatér a szürkeség. Az utóbbi id?ben ezt tetézi a mérhetetlen halálfélelmem, és esetenként a pánikrohamaim, dühkitöréseim. Éjszaka olykor teljesen eluralkodik rajtam az aggodalom, és nemcsak az elmúlástól és a hirtelen végt?l, de a jelentéktelenségt?l való félelem is felülkerekedik rajtam. Ezen már egy kiadós sírás sem segít, az sem képes megnyugtatni. Úgy érzem, túlságosan mélyre értem ebben a gödörben és egyedül képtelen vagyok kimászni bel?le, ez pedig tönkreteszi az életemet.

Kedves Hawke!

Levelét olvasva úgy t?nik, hogy az élet minden területére kiterjed? érzések, szorongások, amiket átél. Azt gondolom tehát, hogy nem pusztán az átélt veszteségek, amikkel dolga van, hanem a mindent átható létszorongás az, ami meghatározó. Sokféle szorongás létezik - az egyik leg?sibb a létezéssel kapcsolatos. Ennek számos megnyilvánulása lehet. Egyrészt a szorongás a feln?tt élett?l, a társadalomba való beilleszkedést?l, a feln?tt élettel járó dolgoktól (hivatás, párkapcsolat), másrészt a veszteségekkel járó helyzetek, szeparációs helyzetek (elválás, elalvás) ilyen fokú elviselhetetlensége mind azt sugallják, hogy alapjaiban kellene átrendezni az életét. Ezek azok a helyzetek, amiket valóban nem tudunk egyedül megoldani, így mindenképp javasolt klinikai pszichológus felkeresése. Háziorvosa fog tudni segíteni, hogy a lakóhelyén hol vehet? igénybe ilyen szolgáltatás, illetve magánúton is kereshet szakembert.

Üdvözlettel,

Kovács Réka