Nekem is a dühkitörésekkel van problémám. A feleségem váltja ki bel?lem. 21 éve, gyerekkorunktól vagyunk együtt. Van 3 gyönyör? gyerekünk. 4-5 éve külön szobába költözött, mert
horkolok. Szerintem ez nem igaz. Töbször rajtakaptam, hogy hazudik nekem, ezzel kiborít. Megbeszéltük ezt sokszor, és az a válasza, hogy fél t?lem, nem meri elmondani az igazat. Mert akkor megint balhézunk, és már a gyerekek el?tt is. Elkezdett játszani egy színjátékot, miszerint minden rendben, úgy, mint rég, de nem ment sokáig. Részemr?l sem, mert éreztem, hogy nem ?szinte. Persze megint összevesztünk és mérgemben azt mondtam, hogy költözzön el itthonról az édesanyjához. Végül elment 4 napra, de már nem bírtam tovább és visszakönyörögtem.
Tudom, én kergetem az ?rületbe a féltékenykedéssel. Van úgy, hogy vitázunk, és inkább olajat önt a t?zre. Ezzel is feldühit, s?t innent?l kezdve nem tudom uralni a dolgot. Talán ha kevésbé reagálnék arra, amit mond, megoldás lehet? Nagyon kíváncsi vagyok a véleményére...
Én kergetem ?rületbe a féltékenykedéssel
Kedves Uram!
Levelét olvasva nem egyértelm? számomra, hogy mire vágyik. Az kiderül, hogy Ön igen féltékeny, hamar indulatos lesz, és, hogy a felesége fél Önt?l. Ha ezt átgondolom, nem nehéz eljutni oda, hogy nem mer ?szinte lenni, mert tart az Ön indulataitól.
Fontos kérdés, hogy mit?l lesz Ön indulatos. Mi történik Önben, amikor a felesége mondana valamit, de Ön eljut oda, hogy úgy érzi, nem tudja “uralni a dolgot”? Ez t?nhet egy pillanatnak, de ami közben lezajlik, egy folyamat. Ezt a folyamatot kellene feltérképezni, megérteni ahhoz, hogy végig tudja hallgatni a feleségét, és arra reagálni, amit ? mond. Magában a folyamatban az egyéni terápia is segíthet. Ha pedig konkrét dolgokon szeretnének változtatni a házasságukban, felkereshetnek párterapeutát. A kérdés az, hogy mi a cél. A tüskékkel kapcsolatban pedig azt gondolom, hogy minden kapcsolatban, ami sok éve tart, vannak tüskék. A kérdés az, hogy ezeket dédelgetjük-e, vagy a kapcsolatunk történeteként tudunk rájuk tekinteni.
Els? lépésként azt javaslom, hogy gondolja át, min szeretne változtatni, és ahhoz mérten keressen segítséget. Második lépésben pedig megbeszélhetné a feleségével, hogy ? mit lát problémának, és ? min szeretne változtatni. Ha pedig megvan a konszenzus, az már fél siker.
Üdvözlettel,
Kovács Réka
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
