Valami baj van velem? 18 éves lány vagyok. Nagyon szeretek ismerkedni és barátkozni. Vagyis eddig szerettem. Mostanában sok csalódás ért engem. Amióta az a fiú, akit azt hittem, szeretek, átvágott, csak a legjobb barátn?mben bíztam meg. Úgy t?nt, kezd jó lenni minden, megismerkedtem egy fiúval, de ? a barátn?mnek is tetszett, ezért visszaléptem az egészb?l, és gondoltam, majd úgyis lesz más. Erre a "barátn?m" a hátam mögött elhordott mindennek, és végül én lettem az, akit mindenki megutált, csak hogy megszerezze azt a fiút. Túlléptem ezen is, a sport segített. Tavasszal új edz?m lett. De sajnos vele is melléfogtam, mivel elkezdett elég komolyan közeledni hozzám. Nem mertem szólni senkinek, csak t?rtem. Egyre durvább lett a helyzet. Közben megismerkedtem egy másik fiúval, és kibékültem a barátn?mmel is, de csúnyán megjártam. Ugyanaz történt meg, és még mindig együtt vannak. Nagyon bezárkóztam. Az edz?m nyomulása folyamatosan tart. Nem tudok vele mit csinálni. Nem mondom senkinek, mert fontos nekem a sport nagyon, bár ez hülye kifogás. Igazából félek. Totál egyedül érzem magam ahhoz képest, hogy mindenem megvan. Szeret? családom stb. most már sajnos oda kerültem, hogy nem merek senkihez közel kerülni, félek az emberekt?l, és úgy érzem, semmire sem vagyok jó. Mindig kedves vagyok az emberekkel. Nem értem, miért csinálják ezt velem. Mindig akkor keresnek, ha érdekük származik ebb?l. Tuti én rontok el mindig valamit. Csak nem tudom, hogy mit. (Köszönöm ha elolvassák azt, amit írtam, remélem, tudnak nekem segíteni valamit, mert már nagyon nem vagyok jól. Viszont nagyon nem szeretném, ha bárki tudná, hogy ezt én írtam, az tönkretenne mindent, csak már tényleg nem tudom hogy mit tegyek. Nagyon el vagyok keseredve.)
Én rontok el mindig valamit?
Kedves Kérdez?!
Ami a magánéletét, azon belül is a párkapcsolati próbálkozásait illeti, teljes mértékben kudarckerül? magatartást tanúsít, ami a sorozatos csalódások tükrében részben érthet?, de abban, hogy egy alapvet?en egészséges önbizalommal (és önképpel) rendelkez? személy ebbe a csapdába essen, a megélt traumák mélysége és mennyisége egyaránt szerepet játszik. Úgy gondolom, hogy a szerelem terén mutatott „sikertelensége”, valamint az Ön és edz?je között kialakult helyzet között összefüggés van, s e kett? együttes hatása sodorta Önt kétségbeesésbe. Véleményem szerint éppen a felvázolt visszavonultság az, ami támadási felületet képzett, edz?je ezt megérezve és kihasználva kezdett közeledni Önhöz. Higgye el, az emberek többsége „kiszúrja”, ha valaki sebezhet?. Ami viszont a legfontosabb: ne legyen rest segítséget kérni! Megértem, hogy a sport els?dleges szempont az életében (és mentsvárat jelent), ugyanakkor amit leírt, annak a fele sem tréfa. Nem lenne tanácsos megvárni, hogy újabb, nem várt, kellemetlen „el?relépés” történjen. Ha valóban szeret? családban él, érdemes el?ször hozzájuk fordulni. Bizonyára megért?ek lesznek és mindent megtesznek az Ön érdekében.
A korábban említett sebezhet?sége abból is fakadhat, hogy er?sen önmonitorozó, nagyban függ attól, hogy mások mit gondolnak Önr?l, és viselkedését igyekszik úgy alakítani, hogy az lehet?ség szerint mindenkinek megfeleljen. Ez viszont egyrészt lehetetlen; kizárt dolog úgy cselekedni, hogy az mindenki szempontjából kívánatos legyen. Másrészt ezzel azonnal kiadja a kontrollt a saját kezéb?l, és hagyja, hogy mások manipulálják, kihasználják Önt.
Els?sorban önmagának akarjon megfelelni! Helyezze a saját erényeit és érdekeit el?térbe! Ez nem önz?ség, bármennyire is annak t?nik els?re. Szokatlan lesz és talán meg kell er?ltetnie magát, de gondoljon arra, hogy ha a sportban akar eredményeket elérni, olykor meg kell kísérelni megdönteni a saját rekordjainkat. Ha pedig ez sikerül, az további lendületet ad.
Üdvözlettel:
Herceg Attila drs.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
