Mit tehetek? 3 éve vagyunk együtt, bár ebb?l 1,5 év inkább se veled, se nélküled kapcsolat volt. Azt érzem alapjában véve, hogy szeret, hiszen többször megölel magától, vagy fogja a kezem, esetleg kocsiban a combom, de rengetegszer megbánt. Legutóbb például a vita
hevében közölte, hogy ? nem szerelmes, majd amikor lehiggadt, szó szerint ezt mondta: imádlak, szeretlek, mint embert, de úgy nem vagyok szerelmes... Volt, hogy szex közben valamelyik testrészemet dicsérte, én erre annyit reagáltam hallkan, de hallotta végül, hogy legalább azt... Erre azt reagálta, hogy téged is csíplek... Ez egy napja volt, azóta sokszor jön rám a sírhatnék, nagyon rosszulesik ez a csíplek szó... Ahogyan az is, hogy mondta többször, hogy nem szerelmes, számomra pedig, mivel most olyanok a körülmények, hogy heti 1 max. 2-szer tudunk találkozni, fontos lenne, hogy beszéljen az érzéseir?l, de ha ezt felhozom, annál kevésbé akarja... Amikor volt a tegnapi eset, akkor utána persze többször is bocsánatot kért, megígérte, hogy többször nem mond ilyet és meg is ölelt... de ett?l még bennem maradt, és nem tudom,hogy ezen tudok-e változtatni, vagy tehetek-e valamit, hogy jobb legyen a helyzet...
Érzelmileg zárkózott ember a párom?
Kedves Kérdez?!
Nagy különbség van Önök között az érzelmek átélése és kimondása vonatkozásában. Ön szeretne több érzelmet, nyilatkozatot, dédelgetést, párja pedig nem a szavak embere. Úgy t?nik, van Önök között intimitás, de kevés a romantika. Párja nyersebben, érzékibben fejezi ki az érzéseit, míg maga a sz?ke hercegre vár. Talán éppen az nehezíti meg a kapcsolatukat, hogy Ön szeretne szerelemr?l hallani, a párja „csak” szeretni. Jó lenne tudnia, mennyire fontos ez a kapcsolat a párja számára. Kezdeményez-e találkozásokat Önnel, hívja-e telefonon, küld-e üzeneteket? Tesz-e bármit azért, hogy együtt legyenek? A jó szex is számít, a testrészek dicsérete is egyfajta udvarlás, a „csíplek” egy komoly kijelentés valakit?l, aki nem tud az érzéseir?l beszélni. Van valaki, aki odavan magáért, de nem tudja szavakba foglalni. Vajon melyik fontosabb?
üdvözlettel
bárdos kata
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
