A helyzet a következ?: 21 éves n? vagyok, akinek már van egy kislánya és férjnél van. Kiskorom óta van egy olyan problémám, hogy este minden ok nélkül elkezdek félni, mikor lefekszem aludni. Horrorfilmet egyáltalán nem nézek. Körülbelül egy hónapja néztem a Jurrasic Park c. filmet, és azóta rettegek esténként, hogy esetleg valami húsev? dinaszaurusz megtámad minket. (Akármit nézek, mindig valami történet f?z?dik hozzá, amit az elmém kitalál, pedig én nem akarok arra gondolni, de nem tudom elterelni a gondolataimat). Tudom, hogy nem léteznek és erre
gondolok, mikor el?jönnek ezek a rémképek. Vannak olyan napok, ritkán hetek, mikor semmi ilyen problémám sincs. Mikor félek, akkor olyan, mintha egy betongolyó a gyomromban lenne. Amit tudni kell a kisgyermekkoromról, az az, hogy az édesapám többet ivott a kelleténél, emiatt folyton ment a veszekedés édesanyám és közte. Volt, hogy bántott is, és egyszer 11 éves koromban úgy kikaptam, hogy bepisiltem. (Én ehhez kötném ezt a bajomat, hogy félek.)
Este minden ok nélkül elkezdek félni
Kedves Nikolett!
A szorongásnak egyik legnehezebb sajátsága, hogy nem találjuk a tárgyát. Ezért is szokták a szorongást tárgy nélküli félelemként definiálni. Azonban a lelkünk nem nagyon bírja ezt a szabadon lebeg? érzést, így sokszor keres egy “magyarázatot”, hogy honnan is jön ez a rossz érzés. Ez életkoronként, személyiségt?l függ?en sok minden lehet. Szellemek, vámpírok, dinoszauruszok…
Így attól, hogy megpróbál nem gondolni rájuk, a szorongás ugyanúgy jelen lesz, csak más lesz a témája, a tárgya. Terápiás munkám során azt tapasztalom, hogy a valódi megoldást ilyen esetben az jelenti, ha magával a szorongással foglalkozunk, annak természetét próbáljuk feltérképezni.
Az Ön által említett történet az édesapjáról sok irányba elvihetné a gondolkodást a szorongásával kapcsolatban, azonban azt javaslom, hogy keressen fel szakembert ezzel kapcsolatban. A gyermekkoruk során bántalmazottak egész életükre kiható sebeket szereznek, ami gyakran a szül?vé válással feler?södik. Mindenképp érdemes ezzel foglalkozni, hogy a szorongások ne uralják el!
Üdvözlettel,
Kovács Réka
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
