Tisztelt Szakért?! 22 éves lány vagyok, egyetemi hallgató. "Evészavarral" kapcsolatos kérdésem lenne (már amennyiben ez annak számít). Mindig is küszködtem a túlsúllyal - hol sokat fogytam, hol sokat híztam, ami már nagyon elkeserít, nagyon nem érzem jól magam így a b?römben. A problémám többek között az, hogy sokszor kényszeresen eszem. Pl. ha bármilyen stressz ér, vagy számomra stresszt jelent? helyzetekben (pl. ha telefonálnom kell, vizsga el?tt vagyok, ismeretlen emberek közé kell mennem stb.), vagy ha nagyon magam alatt vagyok (sajnos elég sokszor el?fordul), legy?zhetetlen kényszert érzek arra, hogy valamit a számba tömjek. Sokszor mindegy is, hogy mit, van, hogy már rosszul vagyok, és sírok, de csak eszem tovább, egyszer?en nem tudok megálljt parancsolni. Pedig nem esik jól, és folyton b?ntudatom van t?le. Mikor jobb id?szakom van, akkor ez nem igazán szokott probléma lenni, illetve mikor rendszeresen sokat dohányoztam (de volt, hogy amellett is túlettem magam). Ördögi körben vagyok, mert egyrészt eszem, mert rosszul érzem magam, másrészt borzasztóan érzem magam emiatt és a túlsúlyom miatt (178 cm-hez 76-96 között ingadozik évek óta, most épp félúton), és kezd?dik minden elölr?l. Másrészt folyton hibáztatom magam, amiért nincs elég akarater?m, nem tudom, mit tehetnék. Próbáltam azt is, hogy elmentem ilyenkor futni - nagyon ritkán használt -, illetve relaxációs gyakorlatot, amit még régen a pszichológus tanított. Régebben gyógyszert szedtem, és gyakran el?fordult - az ilyen stresszes alkalmaknál -, hogy túl sok nyugtatót szedtem be, ezért már egy éve nem szedek semmit abból, amiket felírtak. Nem hiszek a gyógyszerekben, szerintem nekem inkább csak ártottak. Tudna segíteni, mit tehetnék ez ellen, mi lehetne a megoldás? Köszönettel: Veronika
Evészavar?
Kedves Veronika!
Nagyon jól látja, az Ön problémája az evészavarokkal áll szoros kapcsolatban. A felsorolt tünetek a bulimia nervosa nev? evészavarra jellemz?ek.
Két jó hírem is van. Egy: van megoldás. Kett?: ez a megoldás azonban valóban nem a gyógyszerekben rejlik – vagy legalábbis nem kizárólag azokban. Az evészavarokkal foglalkozó kutatók többsége úgy gondolja, hogy a probléma gyökerét többdimenziós kockázati szemlélet alapján kell feltárni és megoldani. Ennek értelmében a háttérben genetikai adottságok, családi, valamint hangulati problémák is állhatnak.
Ma már számos terápia létezik, amelyek meglehet?sen jó eredményeket mutatnak fel az evészavarok kezelése terén.
Azt javaslom, forduljon bizalommal egy szakemberhez, aki az Ön elmondása alapján mérlegeli a lehetséges okokat és segít Önnek kidolgozni a leginkább testhezálló megoldást.
Üdvözlettel:
Herceg Attila
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
