Párommal 4 éve vagyunk együtt, a második babánkat várjuk. A nagyobbik gyerekünk 3 éves. A párom nagyon jó ember és nagyon szorgalmas, viszont hatalmas igazságérzete van, és nagyon nehezen bocsát meg. Sajnos hordozza magában a régi sérelmeit és nem tud túllendülni a mindennapi nehézségeken, amik a munkájában vagy a magánéletben történnek. Ezen felül szinte álandó testi fájdalmai is vannak. A feszültségét és fájdalmát sokszor alkohollal csillapítja. Nem iszik mindennap, van hogy hetente csak egy alkalommal, de van, amikor sokkal gyakrabban. Szerinte normális, ha egy férfi iszik. Szerintem viszont ha valaki nem tudja megállni, amíg a boros vagy a wiskeys üveg ki nem ürül
(esetenként mindkettő), és ha feszült napja van, akkor semmi sem állíthatja meg az ivásban, az már függőségnek szàmít.

Sokszor megígéri, hogy csak a bor felét issza meg, de sose tartotta be. Amikor iszik, nem bánt minket, viszont teljesen figyelmen kívül hagyja azt, hogy kisgyerek van a házban. Ilyenkor sokkal nehezebb a gyerek altatása, mert hangoskodik, nem lehet megkérni, hogy legyen toleráns. Ha mégis megpróbálom, még hangosabban beszél, akár csúnyákat is mond rám. Éjjel gyomorfájás miatt felkel és nem törődik azzal, hogy felébreszt másokat. Nagyon megnehezíti a dolgomat. A viselkedése visszataszító, és gyakran olyan dolgokat mond a gyerekünknek, ami egyáltalán nem egyezik a nevelési nézeteinkkel. Amikor iszik, én nem tudok aludni, amíg le nem fekszik, mert nem érzem biztonságban magunkat. Rettegek attól, mi lesz, ha már a kisbabánk is megszületik. Ha majd a kialvatlanság mellett még azon izgulhatok, hogy mikor kelti fel a gyerekeket. Félek attól is, hogy a gyerekek lelki fejlődésében kárt tesz, hogy így látják őt.

Abban szeretnék tanácsot kérni, hogyan értethetném meg vele, hogy ez nekünk rossz? Hogy ez már több puszta férfias munka utáni lazulásnál?  Hogyan lehetne megértetni vele, hogy kárt tesz a saját gyerekeiben? Volt, hogy azt mondtam neki, hogy elmegyünk, de hiteltelen voltam, mivel nincs hova mennem, 2 gyerekkel meg végképp nem tudok hova menni. Mivel tudnám meggyőzni, hogy ez így nem mehet tovább és hogy ezt már alkoholizmusnak hívják?

Kedves Okac!

Attól, hogy megállapított egy diagnózist, még semmi nincs megoldva. Az ivásnak, alkoholizmusnak sok oka lehet, párja esetében elég jól leírta ezeket. A sérelmek őrizgetése, szorongás, aggódás elviselhetetlenné válhat, az egyetlen hozzáférhető szer az ital. Az is valószínű, hogy a baj nem új keletű, talán párjának egész személyiségfejlődésére jellemző ez a fajta élményfeldolgozás, amit levele elején bemutatott. Ebben az esetben az ivás inkább tünet, de a rendszeresség és a növekvő mennyiség miatt már alapbetegségnek látszik.

A kezelésnek mindkét dolgon segítenie kell, az ivás okozta károk helyreállításán túl az élményfeldolgozás módjával, és az érzelmek kezelésével is foglalkozni kell. A kezelés elején fontos egy olyan szorongás-szintet beállítani, ami már elviselhető, annak érdekében, hogy ne csak az ivással lehessen ezt elérni. Alapjában ez inkább pszichiátriai, pszichológiai kezelést igényel amellett, hogy az ivás, a hozzászokás testi következményeivel is foglalkozni kell. Tehát ha megpróbálja a szorongásra, stresszre, a sértődöttségre helyezni a hangsúlyt, talán könnyebben célhoz ér. Érdemes lenne együtt menniük a kezelésekre, ezzel is bátorítva és támogatva párját. Talán az is kiderülhet, hogyan segíthet neki Ön, mire lenne szüksége. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata